A mentalitás dönt a sikerről

OROSKY TAMÁS

Pozsony. Sok feladat várt Ruud Gullitra, a holland futball legendás alakjára a BL-trófea „nagyköveteként” a szlovák fővárosban, ám az 52 éves, 1988-ban Európa-bajnokságot nyert játékos élvezte a felhajtást. A pénteki sajtótájékoztatón széles gesztusokkal és sokat nevetve válaszolgatott a kérdésekre.

Két egymást követő évben, 1989-ben és 1990-ben is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját az AC Milannal. Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a legnagyobb európai klubok versengésében?

Néha csak arról van szó, hogy a megfelelő emberekkel hoz-e össze a szerencse, Marco van Bastennel mi sem voltunk túl ismertek, amikor Milánóba kerültünk. Az utóbbi időben viszont a mentalitás vált a döntő fontosságúvá. Nem a tehetség az elsőszámú tényező, hanem az, hogyan viselkedik a játékos az öltözőben, az edzéseken, a nyilvánosság előtt. Persze ugyanúgy fontos, hogy valaki éhes legyen a sikerre. A csúcsra érni nem könnyű, de ott is maradni elképesztően nehéz. Mostanság szinte lehetetlen egymás után többször megnyerni a sorozatot.

Mi ragadt meg leginkább az emlékezetében a két diadalról?

Több fontos meccsünk is volt mindkét idényben, de a bukaresti Steaua elleni 1989-es döntő volt a csúcs. Már az elődöntő visszavágóján is nagy, 5:0-s győzelmet arattunk a Real Madrid ellen. A romániai politikai helyzet miatt a barcelonai fináléra nem utazhattak el a Steaua szurkolói, így a Camp Nouban szinte mindenki milánói volt. Leírhatatlan érzés volt megtapasztalni a 100 000 drukkerünk teremtette hangulatot. Egyből lerohantuk a bukaresti csapatot, és 4:0-ra nyertünk, ami nem nevezhető szokványosnak a BEK-döntőkben. Ráadásul két gólt is sikerült lőnöm.

Olaszországban (AC Milan, Sampdoria) és Angliában (Chelsea) is játszott pályafutása során. Mennyire volt nehéz érvényesülnie külföldön?

A focista mentalitásától függ, mit tud elérni. Angliában például nagyon jól keresnek a játékosok, így kisebb a motivációjuk eligazolni. Aki pedig mégis a külföldi szereplés mellett dönt, az inkább technikás típusú futballista, nem a tipikus szigetországi futballt játssza. De például Paolo Maldini is elmondta nekem, néha sajnálja, hogy nem próbálta ki magát légiósként, másrészt hazájában is nagyszerű sikereket ért el.

Játékosként mindenki raszta frizurájáról ismerte fel. Miért vágatta le a haját?

Amikor befejeztem a pályafutásomat, tudtam, hogy egy teljesen új fejezet nyílik az életemben. Úgy gondoltam, hogy ezt azzal is jelzem, hogy egészen más frizurám lesz, így levágattam a hajam, amelyet otthon egy dobozban őrzök. Kicsit vicces is, amikor a Play Stationön viszontlátom korábbi önmagamat. Most elégedett vagyok a hajammal, jól áll ez a frizura, nem?