A Manchester City sorozatban negyedszer nyerte meg a Ligakupát

Manchester City

A Manchester City ismét megvédte címét, és egymást követően negyedszer nyerte meg az angol labdarúgó Ligakupát, miután a sorozat vasárnapi, londoni döntőjében 1–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt.

A korábban sérüléssel bajlódó kulcsemberek, a Manchester Cityben Kevin de Bruyne, míg a Tottenham Hotspurben Harry Kane egyaránt a kezdőcsapatban kaptak lehetőséget.

A Wembley Stadionban, közel nyolcezer néző előtt megrendezett találkozón végig meggyőző fölényben játszott a bajnokságban listavezető manchesteri alakulat. Ennek ellenére a győzelmét jelentő góljára nagyon sokáig kellett várnia Josep Guardiola együttesének, amely végül a védő Aymeric Laporte 82. percben szerzett találatával gyűrte le londoni riválisát.

A Manchester City kilencedik alkalommal szerepelt a sorozat fináléjában, és nyolcadszor nyert – ezzel beérte a listát eddig egyedül vezető Liverpoolt –, 2014-től kezdve pedig hatodszor.

A Tottenhamnek szintén a mostani volt a kilencedik döntője, ötödször bukott el, legutóbbi, 2008-as sikere óta már harmadszor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?