A magyar futballősz

Na, ez is jól kezdődött – dörzsölhették tenyerüket az MTK szurkolói, miután a címvédő úgy folytatta a 2003–2004-es bajnokságot, ahogy az előzőt abbahagyta: a Matáv ellen győztesen hagyta el a gyepet.

Zabos és Gera ugrott ugyan, de nem szárnyalt. A magyar foci mélyrepülése klubszinten is folytatódottftc.hu-felvételEgy héttel később a ZTE hazai pályán kikapott az MTK-tól, de ezt még elintéztük egy fejcsóválással, nem gondoltuk, hogy lesz ez még így se... A harmadik körnek úgy vágtak neki a csapatok, hogy a veretlen Fradi volt a sereghajtó. Bár az augusztusi kánikula miatt mindenki izzadt, a IX. kerületben repkedtek a mínuszok: a liga hat pontot vont le a zöld-fehérektől, akik máris mínusz hárompontosnak vallhatták magukat. A következő fordulóban nyert az FTC, így nulláról kezdhette (azaz folytathatta) a bajnokságot. Habár sokan nem tapsoltak a ferencvárosi sikernek: a zárt kapuk miatt csak a bennfentesek láthatták a 2:1-es hazai győzelmet hozó örökrangadót. Diadalt könyvelhetett el a Lombard FC is, hogy aztán – ilyen is csak nálunk fordulhat elő – Détári Lajos vezetőedző búcsút intsen Szombathelynek. Bezzeg Bozsik Péter akkor mondott le, amikor kell: az ötödik zalai zakó után vette a kalapját. Miközben Egerszeg búslakodott, Győr fellélegzett: a városban – fogalmazzunk finoman – nem igazán népszerű Varga Zoltánnál azután telt be a pohár, hogy csapata 4:1-es vereséget szenvedett a Hungária körúton. Ha nem megy, hát én megyek – vonta le a konklúziót a szakember.

Tököli Attila visszatért a magyar bajnokságba – és a Fradiba. Az eltiltását letöltő csatár a Zalaegerszeg ellen lépett újra pályára, s egy góllal vette ki részét a 2:1-es sikerből. A zalaiak mérlege ezáltal tovább romlott: hétből semmi – nem semmi.

Hoppá-hoppá! Nyolc kudarc után nyert a ZTE! Naná, hogy a legfontosabb pillanatban: a Haladást intézte el (4:0) az időnként vad nyugati derbin. Mezey György közben kis híján visszavette névjegyét: miután a Videoton a Megyeri útról is elvitte a három pontot, a szakvezető felajánlotta lemondását. Csakhogy a megfontolt elöljárók maradásra bírták. Bozsik Péter is visszatért a magyar bajnokságba – de nem Egerszegre, hanem Szombathelyre. Újdonsült játékosa, Tüske Roland persze nem ettől ájult el, hanem attól, hogy ütközött a pécsi Pest Krisztiánnal. A Ferencváros egy hét alatt kilenc pontot gyűjtött, ez ám a bravúr, főleg úgy, hogy egy találkozót tudott csak le. Hogy akkor mi van? Az, hogy a liga visszaadta az augusztusban elvett hat pontot.

Kiprich József szégyenkezve állt fel a békéscsabai mérkőzés lefújását követően, játékosai enerváltaknak tűntek, meglehet, bennük volt az az ütés, amelyet az utazás előtti utolsó edzésen Nicsenko kapott Aranitovicstól. Szép sztori: egy szerb és egy ukrán verekedett össze egy magyar klub foglalkozásán; még jó, hogy a horvátok nem vették fel a kesztyűt.

Az ősz utolsó pillanata: Kovács Ádám, a Fradi új „Várszegije” is kilátogatott az Üllői útra, ahol édes az élet mostanság, de nem azért, mert Lipcsei édességboltot nyithatna abból a kockacukor-mennyiségből, amellyel az újpesti drukkerek megdobálták őt, hanem azért, mert a derbit megnyerte az FTC, ráadásul a hírek szerint Nyilasi Tibor hamarosan „hivatalosan” is felbukkanhat a környéken. Ugyanekkor a Balaton FC 1:0-ra győzött a Videoton ellen – és ezzel őszi első lett!

Statisztikák az őszi idényről

Nézőszám – Összesen (16 forduló): 360 821. Fordulónkénti átlag: 22 551. Meccsenkénti átlag: 3789.

Gólok – Összesen: 228 gól. Fordulónkénti átlag: 14,25 gól. Meccsenkénti átlag: 2,4 gól.

Kiállítások – Összesen: 30. Fordulónként: 1,88.

A legjobb három mezőnyjátékos (az NS osztályzatai alapján):

1. Kovács Zoltán (Újpest), 2. Kuttor Attila (Siófok), 3. Simek Péter (Újpest). A legjobb három kapus: 1. Végh Zoltán (MTK), 2. Csernyánszky Norbert (Siófok), 3. Vlaszák Géza (Újpest).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?