A lettek mégse Andorra – Storcknak jó az előérzete

Telki |

<div>Jó az előérzete a csütörtöki, lettek elleni vb-selejtezővel kapcsolatban Bernd Storcknak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.</div>

„A legutóbbi két találkozón mindössze hét játékos volt a keretben, aki szerepelt az Európa-bajnokságon, most hét olyan van, aki nem volt ott tavaly Franciaországban” – mondta mai sajtótájékoztatón. Hozzátette, Botka Endre sérülése kiújult, így a Ferencváros futballistája hazautazott, helyére nem hív be senkit. A keretben lévő, de sérült Gera Zoltánról azt mondta, nem léphet pályára, de jelenlétével sokat segíthet társainak, ráadásul mivel karrierje után edzői pályát tervez, neki is hasznos, hogy bepillanthat a kulisszák mögé. Storck a júniusban elszenvedett andorrai vereséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, négyszemközti beszélgetésekkel lezárták a múltat, a legfontosabb, hogy tudják, miért történt a kínos kudarc. Elárulta, pozitív visszajelzéseket kap a folytatást illetően. Ezt mutatja számára az is, hogy minden bizonnyal már a lettek elleni találkozó is teltházas lesz, amit senki nem gondolt volna az elmúlt két meccs után. Régi-új kapitányuk van a letteknek, 5-3-2-es felállásban játszanak, támadásban ez 3-5-2-re módosul. A védekezésük hasonló, mint Andorráé, a portugáloknak is nehéz volt feltörniük. Más játékra lesz szükség, mint Rigában, amikor 2-0-ra győztünk – beszélt a soron következő riválisról Storck. A szövetségi kapitány ígérete szerint a válogatott játékstílusa megmarad. Úgy vélte, a labdavesztések után egységesebbnek kell lennie a csapatnak, mint az elmúlt időszakban. Labdabirtoklásra kell törekedni, nem a kontrára várni, mert a lettek ellen szeretnék megörvendeztetni a szurkolókat. Az Európa-bajnok portugálok elleni vasárnapi meccsről viszont addig nem akart beszélni, amíg nem játszottak a lettekkel. Storck nem akart számolgatni a selejtezőcsoportot illetően, de kijelentette, nemcsak közeli célokat kell nézni, hanem távolabbiakat is, mint például a jövő ősszel rajtoló Európa-bajnoki selejtezők. A játékosok közül Elek Ákos úgy vélte, nem lesz könnyű a lettek elleni mérkőzés, de nem tart tőlük. Guzmics Richárd pedig azt emelte ki, hogy Storck azt kérte tőlük, most már ne foglalkozzanak az andorrai vereséggel. A magyar szövetség (MLSZ) azt közölte, hogy nagyjából ezer jegy nem kelt még el a csütörtöki összecsapásra, az pedig már biztos, hogy vasárnap a portugálok ellen telt ház lesz a Groupama Arénában. Vasárnap szurkolói falu lesz délelőtt 9 órától a Budapest Parkban, ahol a drukkerek hangolhatnak a mérkőzésre, és együtt szurkolhatnak azok, akiknek nincs belépőjük a stadionba. A magyarok hat forduló után hét ponttal a világbajnoki selejtezőcsoportjuk harmadik helyén állnak. Reális esély nincs a továbbjutásra, a százszázalékos teljesítménnyel éllovas svájciakkal szemben ugyanis 11, míg az Európa-bajnok portugálokkal szemben nyolc pont a hátrány. A hatosból az első kijut a jövő évi, oroszországi vb-re, a második pedig pótselejtezőt játszhat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?