A legkisebbek nagy röplabdatornája

röplabdatorna

A VK Spartak UJS Komárno rendezésében második alkalommal bonyolították le Komáromban a legkisebbek röplabdatornáját, a Mini Open for Kids elnevezésű vidámságot, kedvességet és a sport tiszteletét sugárzó rendezvényt. Első a Munka utcai Alapiskola A csapata lett.
 

Mint a tavalyi első tornán, most is tapasztalhattuk, hogy lelkesedésből, akaratból, gyermekzsivajból és örömből nincs hiány. Az érdeklődés is figyelemre méltó volt. A szülőkön és családtagokon kívül sok röplabdarajongó is kíváncsi volt, milyen az érdeklődés a legkisebbek részéről a Komáromban szép múltra visszatekintő sportág iránt. 


Jó ötlet volt, hogy 2017-ben a komáromi röplabdaklub vezetősége elindította saját, a régiót felölelő Mini Open for Kids /MOK/ elnevezésű röplabdabajnokságát, amellyel a környékbeli települések alapiskoláinak legkisebb tanulóival kívánják megismertetni és megszerettetni a röplabdázás szépségeit. Ez a kezdeményezés lehetőséget kíván adni azoknak a gyerekeknek, akik a röplabdázással még csak ismerkednek, hogy mérkőzéseken is, akár kis röplabdatornákon mérettessék meg magukat. A gyerekek szeretnek versenyezni, és győzni akarnak. Ez a természetes gyermekvágy előidézheti, hogy szorgalmas és irányított munkával valakiből élvonalbeli sportoló legyen.
A második, évadzáró regionális döntő Komáromban igazolta, hogy az érdeklődés fokozódik a röplabdázás iránt, mert az első évadban nyolc iskola diákjai jelentkeztek a regionális bajnokságba, a lezárultban pedig tizenegy iskola húsz csapattal. Az alapszakaszban – amely az egész iskolaévben zajlik – a szervezők öt négyes csoportba sorolták a mezőnyt, mindenki játszott mindenkivel otthon és idegenben. A kialakult sorrend alapul szolgált a második regionális döntőben a sorsolásnál. Ennek megejtése után négy pályán megkezdődtek a gyerekek izgalmas röplabdacsatái, amelyek örömöt okoztak és szórakozást jelentettek mind a pályákon, mind a nézőtéren. Élvezet volt nézni azt a lelkesedést és örömöt, amelyet a küzdelem hevében egy-egy jó megoldás váltott ki. 


Az eredményhirdetésnél mindenki örült. A gyerekek ragyogó tekintettel és piros arccal vették át a szereplésért járó apró, de nekik nagyon értékes emléktárgyakat és finomságokat, a dobogósok pedig a legjobbaknak szánt serlegeket. A Munka utcai Alapiskola A csapata mögött másodikként az Izsai Alapiskola, harmadikként a komáromi Jókai Mór Alapiskola végzett.


A nap eseményei és örömei bizonyították, hogy a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét. Az iskolák vezetői teret adtak a gyerekeknek, hogy nem sok szabadidejüket élvezetesen és hasznosan felhasználhassák. A testnevelő tanárok áldozatos munkájukkal edzőként tevékenykedtek, szervezték a mérkőzéseket, áthidalva a bonyolult utazási lehetőségeket, és árgus szemmel követve a röplabdázás tehetségeit.
A komáromi röplabdaedzők új nemzedéke – Ferencz Dávid, Kláriš Roland, Balogh Kinga, Nagy Réka, Gábor Zsuzsa, Rudy Szilvia, Fábián Tamás – a jövő szempontjából fontos és eredményes munkát végzett. Tevékenységüket az évtizedek óta a komáromi röplabda-utánpótlás atyja, Jobbágy Lajos koordinálja. 


A fiatal edzők csapata az egyes korosztályok játékosait készíti fel a versenyszerű röplabdázásra, ami azt is előrevetíti, hogy öt extraligás szezon után a Duna-parti klub képviselőinek a jövőben is lesz esélyük az élvonalbeli szereplésre.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?