A legjobb idővel került a döntőbe a szlovákiai kajak négyes

k4
Szeged |

A Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba, Botek Ádám összetételű szlovákiai kajak négyes megnyerte középfutamát a magyarok és a csehek előtt, és a legjobb idővel jutott be a szegedi kajak-kenu világbajnokság vasárnapi döntőjébe.

Vlčekék féltávnál a negyedik helyen álltak, de a második 250 méteren remek tempót mentek, és végül fél másodperccel a magyarok előtt értek célba.

„Minden úgy történt, ahogy terveztük, a finisben sikerült növelnünk a csapásszámot, és mindent beleadtunk. Rövid ez a táv, de az utolsó száz méteren még bármi megtörténhet” – jegyezte meg a hajó rangidőse, Vlček Erik, aki tíz világbajnoki címével a sportág legendájának számít.

A kérdésre, maradt-e még benne tartalék, a komáromi kajakos elnevette magát: „A végén már alig bírtam mozogni, de nem lihegtem olyan nagyon…”

A szlovákiai egység az elő- és a középfutamát is megnyerte Szegeden. Bár előzetesen az olimpiai kvótaszerzés volt a fő cél, amihez az első hatban kell végezniük, a formájuk alapján az éremszerzés sem tűnik elérhetetlennek. „Kicsit gondolunk az éremre, de a legfontosabb, hogy megszerezzük a kvótát. Persze ha becsusszanna egy érem, az nagyszerű lenne” – nyilatkozta Botek Ádám.

A középfutamot délután fél hatkor rendezték, a döntőre vasárnap 13.21-kor kerül sor. Botek szerint ez kedvezőbb időpont: „Ha egész nap csak várjuk a rajtot, pihenünk, fekszünk, az nem túl jó, mert fáradtnak érezzük magunkat a nap végére. Örülök, hogy holnap korábban lesz a rajt.”

Zalka Csaba rámutatott, az előfutamban a táv közepén nem úgy ment a hajó, ahogy elképzelték, de a középfutamra ezen a szakaszon is gyorsulni tudtak. „Szerintem van esélyünk az éremre, de ahhoz mindennek össze kell jönnie: egy jó rajtnak, egy jó hajrának, és közben sem ronthatunk el semmit” – hangsúlyozta a somorjai versenyző.

Szlovákiának már van egy olimpiai kvótája, azt Gelle Péter harcolta ki K1 1000 méteren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?