A legcsillogóbb érmet célozzák meg a HC DAC kézilabdázói

HC DAC0711
Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat, a HC DAC megtartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját, amelyen a klubelnök, a vezetőedző és az új csapatkapitány mellett a klub új igazolásai is jelen voltak.

Dr. Horváth Zoltán, a klub elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt évek fokozatos építkezésének eredménye, hogy immár a cseh–szlovák MOL Liga kétszeres bronzérmesének és a szlovák bajnoki rájátszás kétszeres ezüstérmesének mondhatják magukat. E mellett az előző szezonban a kupában is sikerült odaérniük a döntőbe, valamint negyeddöntősök voltak az Európa-kupában, ezek az eredmények pedig arra sarkallják a csapatot, hogy újfent a legmagasabb ambíciókkal vágjanak neki a szezonnak és a legmagasabb pozíciókért küzdjenek majd az idény során.

„Egyértelmű, hogy ezek a célok hűséges támogatóink és a szurkolói bázisunk segítségével, valamint részünkről kemény és következetes munkával valósulhatnak csak meg. Ezt szolgálták az igazolások is, amelyeket az előző szezon végén az új idényre előretekintve véglegesítettünk” – utalt az új játékosokra Horváth.

Öt érkező

„Meglepett a dunaszerdahelyiek érdeklődése, de örültem ennek a lehetőségnek, hiszen nem vagyok messze a családomtól és a bajnokságot is ismerem, de itt tovább fejlődhetek. Ez egy tapasztalt csapat, de az öt új érkezővel változni fog a játékunk, ahhoz képest, mikor még az előző csapatommal utaztam ide” – válaszolta kérdésünkre a cseh Porubától érkező Eliška Desortová.

A tizennégyszeres brazil válogatott Ligia Costa Maia da Silva a koszovói ezüstérmes KHF Ferizaj csapatától érkezett a Csallóközbe. „Sok csapatban játszottam már és sok érmet is szereztem, játszottam a válogatottban is, de remélem, hogy itt még jobb lehetek majd és a szezon végén már egy aranyérmet akasztanak majd a nyakamba” – nyilatkozta a 26 éves beálló.

Szintén remek az előélete Hornyák Bernadettnek, aki a 2016-os ifjúsági kézilabda-világbajnokság gólkirálya volt. „Nagyon vonzott, hogy Európa-kupában tudjak játszani, ami a fejlődésemben egy fontos lépcsőfok lehet. De nagyon motivál az is, hogy a bajnoki címért és a kupagyőzelemért küzdünk majd az egész szezonban – kezdte a magyar NB I/B-s Kozármislenyből érkező kézilabdázó, aki a klub honlapja szerint minden középső poszton megállja a helyét. – Az utóbbi években leginkább irányítóként játszottam és a vezetőedzővel is arról beszéltünk, hogy leginkább ott számol majd velem. Persze átlövőként is élvezem a játékot, de irányítónak érzem magam. Az első számú célom, hogy a csapat a lehető legtöbb meccsen győztesen tudjon lejönni a pályáról. Hogy ehhez én hogyan tudok hozzájárulni, akár gólokkal vagy gólpasszokkal, azt majd az adott helyzet alakítja” – mondta Hornyák.

A jobbszélső pozíciójába a Vasassal a magyar élvonaltól búcsúzó Kovács Noémi érkezett. „Meglepődtem, de nagyon örültem a megkeresésnek. Biztosan sokat tanulhatok majd itt Juhos Katától, hiszen egy tapasztalt játékosról van szó. Nagyon várom már a közös munkát vele és az egész csapattal is. Nagyon izgatottá tesz, hogy minden bizonnyal több győzelmünk lesz majd, mint amit az előző idényben szereztem. Ez egyben felszabadító érzés is és több motivációt ad az új idényre” – avatott be érzéseibe Kovács.

Az ötödik újonc a Dunaújvárosba távozó Oguntoye Viktória pótlására érkezett. Az Alba Fehérvártól távozó Gajdóczi Barbara Magera Noémivel és Oláh Bellával közösen igyekszik majd feledtetni a párkányi születésű szlovák válogatott kapust. „Már itt voltam a tavalyi döntő egyik meccsén is és nagyon szimpatikus volt az itteni légkör. Úgy érzem, hogy előreléptem a karrieremben azzal, hogy ide igazoltam és itt szeretnék tovább fejlődni. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen rajtam kívül is két fiatal kapussal várjuk a szezont. Szerintem együtt, csapatként tudjuk majd venni az akadályokat és közösen meg tudjuk majd lépni ezt a szintet” – tekintett az előtte álló kihívás elé Gajdóczi.

Ezüstből van elég

„Még csak egy edzésen vagyunk túl, az igazi munka csak szerdán kezdődik el, egyelőre még felméréseket végzünk. A felkészülés hosszú és nehéz lesz. Három hét után már edzőmérkőzéseket is játszunk. Öt új játékos érkezik, az ő beépítésük hálás de egyben időigényes feladat. A képességeik viszont megvannak, hogy beilleszkedjenek és megtanulják, amit kell. Azért fogunk dolgozni, hogy végre nyerjünk valamit, bronz- és ezüstéremünk is van már. Jót tenne a klubnak és a csapatnak is, ha meg tudnánk nyerni egy vagy akár több sorozatot” – kezdte a sajtótájékoztatón mondandóját Debre Viktor vezetőedző, aki kérdésünkre a sérültekről és az új érkezőkről is beszélt. „Kristína Pastorkovával beszéltem és azt mondta, már nincsenek fájdalmai, teljesen rendbejött a lába és teljes edzésmunkát tud végezni. Bugár Cintiáról ez nem mondható el. Őt nemrég műtötték és ebben az évben már nem fog játszani. Ezért is volt szükség az új játékosokra, hogy a keret hatékonyabb legyen. Így több játékosunk van aki hadra fogható, olyanokat hoztunk ide, akik tudnak nekünk segíteni. Mélyebb lett a keretünk, aminek nagyon örülök” – zárta a szakember.

A csapat új kapitánya Juhos Kata lett, aki nem csak az érmek megszerzését tartja a szeme előtt. „Mindenkinek hiányzott az öltözői hangulat. Tudjuk, hogy sok munka vár ránk, de a jó eredményekért meg kell dolgozni. A pályán elért sikerek mellett azt is győzelemnek fognám fel, ha az öltözőben is jó hangulat lenne, függetlenül attól, hogy ki milyen nemzetiségű, kinek mi az anyanyelve, és mindenki örömmel jönne az edzésekre is. Remélem sikeres szezon áll előttünk” – adta meg a végszót Juhos, aki külön köszöntötte a csapat új igazolásait is.

Érdekes

Újra az Európa-kupában

A HC DAC újra kilép a nemzetközi vizekre és elindul az Európa-kupában, ahol a tavalyihoz hasonlóan minden jel arra utal, hogy újra a dunaszerdahelyi sportcsarnokban játszhatják majd hazai mérkőzéseiket. ​„Zajlik az egyeztetés az EHF-el. Előzetes ígéretet kaptunk, hogy ebben a szezonban is engedélyezik, hogy Dunaszerdahelyen játsszuk a mérkőzéseinket.” – avatta be a háttérben zajló munkába a sajtó munkatársait kérdésünkre Dr. Horváth Zoltán, a klub elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?