A legboldogabb nap

Szöul. Jól jött a történelmi siker Kim Dae-Jung koreai elnöknek: a futball-lázban égő ország lakosai ugyanis átmenetileg megfeledkeznek a vezető két fiának korrupciós botrányáról.

Szöul. Jól jött a történelmi siker Kim Dae-Jung koreai elnöknek: a futball-lázban égő ország lakosai ugyanis átmenetileg megfeledkeznek a vezető két fiának korrupciós botrányáról.

Az elnök szerint a Korea Köztársaság történetének legboldogabb napját ünnepelhette szombaton, a Spanyolország ellen győztesen megvívott negyeddöntő eredményeként. A távol-keleti ország vezető politikusa hozzátette: ha már Korea volt ez első ázsiai ország, amely világbajnoki elődöntőbe jutott, meg is kell nyernie a tornát.

„Ez népünk legboldogabb napja Dangung ideje óta (Dangung a monda szerint a koreai népet alapító király volt – a szerk.), és történelmi tettünk új távlatokat nyit majd országunk előtt. Köszönet érte a játékosoknak és Guus Hiddink edzőnek. Most már meg sem állunk a jokohamai döntőig“ – lelkendezett az elnök a spanyolok elleni találkozó lefújása után. Duplán is érthető az elnök boldogsága, hiszen az elmúlt hónapok belpolitikai hírei családja körüli visszaélésekről szóltak, miután két fiát is korrupciós ügyekkel vádolták. (p. a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?