„A komáromi röplabdázásnak élnie kell!”

Az eddigi mérleg sorrendben 8., 2., 4., és 7. hely az élvonalban, és természetesen a legnagyobb siker, a 2015-ben megszerzett Szlovák Kupa. A mérleg tükrözi a Duna-parti gárda teljesítőképességét és potenciális lehetőségeit?

A 2016/17-es idénynek nagy elvárásokkal vágtunk neki. A 2016 szeptemberében összerakott csapat minden tekintetben esélyes volt egy dobogós hely megszerzésére. Természetesen nem voltunk teljesen tisztában a többi csapat által képviselt játékerővel, de a komáromi csapatot a felkészülési időszak végén éremesélyesnek láttuk.

Az idény elején lelkesen közölte, hogy új csapattal, jó reményekkel vágnak neki a küzdelmeknek. Az elején jött sima három győzelem, derűlátás, majd akadozni kezdett a gépezet.

Igen, de a lelkesedésem a nem teljesen elvárt eredmények ellenére még idén februárban is megvolt. A csapat két játékos kivételével az egész szezonban együtt készült Komáromban. Minden feltételt biztosítottunk, hogy a játékosok csak a röplabdára tudjanak koncentrálni. A kezdeti siker mutatta, hogy jó volt az irány, amelyet követni próbáltunk, és annak ellenére, hogy később vereségek következtek, bíztunk a csapatban, bíztunk az elvégzett munkában.

A csapat teljesítményének ingadozása után abban is bízott a vezetőség, hogy eljön a stabilitás időszaka is, és a sikerek is jelentkeznek. Nem jelentkeztek. November végén az alapszakasz 12. fordulójában Myjaván elszenvedett sima 3:0-s vereség után egyik napról a másikra edzőcsere történt. Mit hozott a váltás?

Ahogy említettem, bizakodóak voltunk, mert bár a végeredményeket tekintve mi voltunk azok, akik vesztesként hagytuk el a pályát, de sokszor csak szoros vereséget szenvedtünk, és ez jó játékkal párosult. Sajnos, a sportban olykor szükségszerű emberileg nehezen meghozható döntéseket is meghozni. Mivel éreztük, hogy a negatív hullám megtöréséhez szükség van erre, kénytelenek voltunk Daniel Oravectől megválni. Természetesen ezzel nem a munkáját kérdőjeleztük meg, csupán úgy éreztük, szükség van valamilyen új impulzusra, és ezt ő is teljes mértékben elfogadta és megértette. Szerencsés egybeesés volt, hogy a szlovák válogatott edzője, Miro Palgut épp akkor állt fel a lengyel klubcsapata kispadjáról. Megszólítottuk, és igent mondott.

Oravec edző távozása után az edző szerepében Robin Pělucha, korábbi csapattag is megvillant, és a későbbi döntős privigyeieket szép játékkal győzték le a fiúk, örömmámort okozva a szurkolóknak.

Pont ezért bíztunk abban, hogy a döntés, bármennyire fájdalmas volt is, talán helyénvaló. Ezen a mérkőzésen azt a csapatot láttuk, amelyet minden mérkőzésen látni szerettünk volna. Sajnos a folytatás elmaradt.

Mi lehetett az oka, hogy a hullámvölgy később állandósult?

Ha tudnám a választ, akkor most valamilyen éremmel a nyakunkban beszélgetnénk. Ahogy egy barátom szokta mondani, a sport olyan, mint egy nagy mozaik. Az edzések, a regeneráció, a táplálkozás, a taktikai és mentális felkészülés, a játékosok közti „kémia”, milyen napja van az ellenfélnek, vagy a bíró mennyire áll a helyzet magaslatán stb. Ez mind-mind, sőt ennél sokkal több dolog határozza meg az eredményességet. Ha csak egyetlen puzzle-darabka nincs a helyén, akkor a kép nem teljes.

Ha a légiós szerb trió, Ilics, Perovics és Sztefanovics jó napot fogott ki, a siker sokszor elérhető közelségbe került, de a kulcshelyzeteket nem használták ki a játékosok a nagy jelentőségű meccseken. Mi okozhatta ezt?

Nem szűkíteném le sem az eredményességet, sem az eredménytelenséget erre a hármasra. Ők is a társaikkal együtt teljesítettek vagy jól, vagy rosszul. A csapatsport azért érdekes dolog több aspektusból is, mert általában az a játékos kerül a középpontba, aki esetleg a legtöbb pontot szerzi. Pedig ahhoz, hogy valakinek a neve mellett a pontok szaporodjanak, a társak nem annyira feltűnő, de annál fontosabb megoldásaira is szükség van. Természetesen egyikük sem tud a másik nélkül hatékonyan működni.

Az alapszakaszban nyolc győzelem, nyolc vereség volt a komáromiak mérlege, nem sikerült elérni a vizionált 4. helyet a rájátszás előtt.

A bajnokság minden szakaszában egyértelmű célok voltak a játékosok elé kitűzve, így az alapszakaszban elért eredmény, bár elmaradt az elvárásoktól, és nyilván nyomásként ott motoszkált a fejekben, szerintem nem befolyásolhatta drámaian a továbbiakat. Legalábbis addig nem ez volt a tapasztalatunk.

Egy fénysugár azonban mutatkozott, mert a kassaiakat a Szlovák Kupa negyeddöntőjében kétszer is legyőzte a csapat, és elődöntőt játszott. Ez sem növelte a fiúk önbizalmát a rájátszásban és a playoffban?

A szezon közben kijelölt célok egyike az volt, hogy a kupában a csapat a négyes döntőbe jusson. Ezt a kassaiak kiütésével elértük. Nem éreztem soha, hogy közvetlenül a mérkőzések előtt vagy a meccsek előtti edzéseken a srácok önbizalmával gond lett volna. Ami folyamatosan gondot okozott, az talán inkább az volt, hogy a mérkőzések alatt olyan hibákat vétettünk, amelyekkel megnehezítettük a saját dolgunkat, és nem tudtuk már ezt sikerré kovácsolni. Ez volt az a mentális teher, melyet gyakran szinte minden ok nélkül magára pakolt a csapat.

A rájátszás elit ötös csoportjában (Nitra, Prešov, Prievidza, Košice, Komárno) nyolc meccsen egyetlen győzelemnek sem örülhettek a szurkolók, és a playoffot az 5. helyről kezdte a csapat. Ez már nehéz helyzet lehetett…

Abszolút igaz. Bár ahogy már említettem, ez megint a bajnokság egy újabb, meghatározó szakasza volt, ahol bár az ellenfelek jól ismertek voltak, mégis az egész teljesen másról szólt. Játékosaink fejében szinte fixálódott egy bénító elem, amely több sorsdöntő mérkőzésen megjelent, aminek következtében biztos győzelmek úsztak el.

A playoffban a kassaiak ellen még mindig volt esély az elődöntőbe jutásra. A döntő harmadik meccsen Kassán 2:0-ra vezetett a komáromi gárda. Mi miatt nem tudták feltenni a fiúk az i-re a pontot?

Ismét egy olyan kérdés, melynek, ha a pontos okát tudnám, akkor most nem így beszélgetnénk itt. El kell fogadni, hogy a sportban ilyen is van. Abszolút lelki fölénnyel mehettünk neki az összecsapásoknak a kassaiakkal, hiszen ezt az akadályt a Szlovák Kupában már leküzdöttük. A kassaiak otthon kezdtek, mérsékelt esélyesként győztek, mi Komáromban jó játékkal simán győztünk, 1:1-re egyenlítettünk a sorozatban. A döntő meccsen Kassán jól kezdtünk, olyan magabiztosan nyertük az első két szettet, hogy 2:0-s vezetés után úgy tűnt, hogy a harmadik szett lehet az utolsó. Aztán jött a legkeserűbb pirula: három szett következett, és egyet sem tudtunk megnyerni. Így búcsúztunk el a négy közé jutástól. Nincs mellébeszélés, nem is szükséges kifogást sem keresni, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy az adott pillanatot, ott a pályán, akkor kihasználja. Mi nem tettük.

A 5–8. helyért folytatott küzdelemben feladták a fiúk a harcot?

Nem hinném, hogy feladták volna, bár kétségtelenül sokkal nehezebb volt a helyzetet a helyén kezelni. Mindenkinek más volt az elképzelése a szezont illetőleg, és ebben a helyzetben nyilván nehéz a játékosoknak megfelelő motivációt találniuk.

A nem sok örömet hozó idény után milyen döntés várható a komáromi röplabdázás jövőjéről?

Hosszú és viszontagságos idényen vagyunk túl. Mindenkinek időre van szüksége, hogy átgondolja, értékelje a történteket, majd ez alapján levonja a következtetéseket, és döntéseket hozzon. Ezzel én sem vagyok másként, ez történik jelenleg. A komáromi röplabdázásnak élnie kell! Az extraligás csapat sikertelenségére gyógyír az I. ligás csapat nagy sikere, amely a végjátékban az ezüstéremért harcolt, s végül VK Spartak UJS Komárno „B” néven bronzérmet szerzett 12 erős csapat társaságában.

Az ígéretes fiatalokból nem lehetne feltölteni az élvonalbeli keretet a jövőben?

Az extraligás „kudarc” mellett abszolút pozitívan és elismerően szeretnék nyilatkozni nemcsak az I. ligás csapatról, hanem az összes utánpótlás-korosztályról. Jobbágy Lajos ismét komoly munkát végzett, amely sajnos nem kap sokszor megérdemelt dicsfényt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy számomra a komáromi röplabda egyértelmű éltető ereje az utánpótlás, és amíg ennek a befolyásoló résztvevője vagyok, nem is lesz ez másként. Az I. ligás csapat sikere szintén nagy öröm volt számomra, hiszen a többségében hazai nevelésű játékosokra épülő csapat, sokszor magas színvonalú, izgalmas mérkőzéseket vívott a Selye János Egyetem csarnokában, a röplabdarajongók nagy örömére. Szeretném megköszönni ezúton mindenkinek, aki munkájával, lelkesedésével hozzájárult klubunk 2016/17-es idényének eseményeihez, valamint az összes támogatónknak a segítséget, a Selye János Egyetemnek pedig a gyümölcsöző együttműködést.

Jóba Mihály