Sport

A Haas csapatfőnöke meglátogatja Grosjeant a kórházban

Hétfőn meglátogatja a kórházban Romain Grosjeant Günther Steiner, a Haas Forma-1-es istálló csapatfőnöke, aki mindenek előtt a versenyzőt szeretné meghallgatni arról, hogy autóba akar-e még ülni a folytatásban.
MTI

2020. november 30. 12:16

Romain Grosjean
- TASR/AP-felvétel

A 34 éves francia pilóta a vasárnapi Bahreini Nagydíjon szenvedett ijesztő balesetet, melyben versenyautója kettétört, az üzemanyag kigyulladt, Grosjeannak pedig a lángokkal borított roncsokból kellett kiszállnia, hogy aztán a mentőcsapat segítségével elhagyhassa a helyszínt.

A versenyző kisebb égési sérüléseket szenvedett mindkét kézfején, de hétfőn már leveszik róla a kötéseket, a Haas közlése szerint pedig kedden már elhagyhatja a kórházat.

"Jól van, de azt még nem tudja, hogy hogyan néznek ki a kezei" - nyilatkozta Steiner, aki egyelőre még nem akart arról beszélni, hogy a hétvégi Szahíri Nagydíjon helyettesíti-e valaki Grosjeant, először ugyanis a versenyzővel akar egyeztetni.

"Támogatni fogom abban, amit szeretne" - jelentette ki a csapatfőnök, hozzátéve, hogy elegendő cserealkatrészük van, versenyautó biztosan rendelkezésre áll majd a hétvégi fordulón.

A Haas másik autóját a dán Kevin Magnussen vezeti.
 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marek Krajčí

Országos tesztelésre készül a kormány, de a részletek továbbra is homályosak

Vállalkozók

Vállalkozókat érintő év eleji változások

Általános Egészségbiztosító

Mennyivel több járulékot kell elvezetni a biztosítókba?

jégcsap

Akár mínusz 25 fok is lehet szombatról vasárnapra virradó éjszaka

Marián Jaroš minden reggel megmártózik a patakban

Egy szál fürdőnadrágban a fagyos vízben

Mount Everest

Először mászták meg télen a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.