A győztes spanyolok is kritizálták a Davis-kupa-döntőt

Davis-kupa

A házigazda spanyol válogatott nyerte meg az idei tenisz Davis-kupát, miután a vasárnapi döntőben 2:0-ra legyőzte a kanadai válogatottat Madridban. Az új lebonyolítást több negatív kritika is érte. 
 

Az elődöntőben a spanyolok az Andy Murray nélkül felálló brit válogatottat győzték le 2:1 arányban, míg a kanadaiak szintén 2:1-re az oroszokat múlták felül. 

A döntő első mérkőzésén Roberto Bautista Agut a nála 12 évvel fiatalabb Felix Auger-Aliassimet 7:6, 6:3-ra győzte le. A másik meccsen a két válogatott legnagyobb sztárjai, a világelső Rafael Nadal és a világranglista 15. helyén álló Denis Shapovalov léptek pályára egymás ellen. Nadal nemhogy mérkőzést, szettet sem vesztett a tornán, és a 20 éves Shapovalov is csak egyszer kapott ki. Ennek ellenére az első szettet viszonylag simán hozta a spanyol 6:3-ra. A második felvonás már sokkal kiegyenlítettebb volt. Nagy csatát vívtak a felek, egészen a rövidítésig mindenki hozta az adogatásait, majd a tie-breakben 8:7-nél Nadal fogadóként értékesítette meccslabdáját, és végül 6:3, 7:6-ra nyerte a meccset. Ezzel a győzelmével a spanyol válogatott hatodszor (2000, 2004, 2008, 2009, 2011, 2019) hódította el a trófeát, míg Kanada története első fináléjában alulmaradt.

Nadal, a király

Nadal idén töltötte be a 33. életévét, de ahogy Roger Federer, ő is ihletett formában játszik túl a harmincon is. Az idei év az egyik legsikeresebb a karrierjében, még úgy is, hogy az ATP-világbajnokságon még a csoportból sem jutott tovább. 

A Grand Slam-tornákon azonban nagyot ment a spanyol: a Roland Garrost és a US Opent megnyerte, az Australian Openen döntőt játszott (Novak Djokovicstól kapott ki simán 6:3, 6:2, 6:3-ra), Wimbledonban pedig egészen az elődöntőig menetelt, ahol Federer állította meg. A GS-tornákon kívül egészen félelmetes, amit az 1000-es tornákon művelt a spanyol. Összesen hat ilyen tornán indult, ebből Indian Wellsben, Monte Carlóban, Madridban és Párizsban elődöntős volt, a római és a montreali tornát pedig megnyerte. Így a Davis-kupán kívül összesen 4 tornát nyert meg, a meccsmérlege pedig egészen pazar, 58:7, és több mint 12 millió dollárt teniszezett össze a 2019-es évben. Mindezt úgy, hogy azért idén sem kerülték el teljesen a sérülések, hiszen a párizsi ezresen sérülés miatt nem tudott kiállni a Denis Shapovalov elleni elődöntőre. Az év végét pedig világelsőként zárta. 

Rossz szervezés

A Davis-kupa lebonyolítása idén nagy változásokon ment át, az év közbeni selejtezőket egy év végi, 18 csapatos nagydöntő követte, amelyet egy hét alatt bonyolítottak le. Ám ez az új rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nézőszám is elmaradt a várttól, és a játékosok, élükön Rafael Nadallal, is kritizálták a döntőt. Az egyhetes fináléban volt délelőtt is és délután is program. Az első délelőtti mérkőzések nagyon gyakran elhúzódtak, így a délutáni mérkőzések alapból jókora késésekkel kezdődtek, ezért nemegyszer késő éjszakába nyúltak ezek az összecsapások. Ezt kifogásolta Nadal is: 
„Ez komoly problémát jelent nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is. Éjjel kettőig tartanak a meccsek, a játékosokban 4-ig még dolgozik az adrenalin, és másnap nekünk megint pályára kell lépni, a nézőknek pedig munkába kell menni” – mondta még a csoportmeccsek közben. Az amerikai–olasz csatát eldöntő páros találkozó például hajnali 1 óra 33 perckor rajtolt, és 4 óra 4 perckor (!) ért véget, alig néhány érdeklődő előtt.

„Szeretnénk leszögezni, hogy ez még csak az első változat. Van egy tervünk, most pedig, hogy találkoztunk a realitással, hétfőtől kielemezhetjük, mi működött rosszul, és hogyan tudunk fejleszteni azokon” – mondta Javier Alonso, a sorozatot nemrég felvásárló Kosmos Tennis vezérigazgatója.

További probléma is akadt. Az egyes összecsapások két egyes mérkőzésből és egy párosból álltak. A győztes az lett, aki előbb nyert meg két meccset, ebből kifolyólag már a páros előtt eldőlhetett a párharc. Így volt olyan, hogy a páros mérkőzést már meg sem rendezték. 

A kanadai–amerikai meccset már az egyesek eldöntötték Kanada javára, ezzel pedig ők tovább is jutottak a csoportból, erre és a sérült játékosra hivatkozva feladták a páros meccset, amit az amerikaiak kaptak 6:0, 6:0-s eredménnyel. Amivel az a probléma, hogy ez a szettarány akár még a továbbjutást is befolyásolhatta volna – itt ez nem történt meg. „Nehéz ez a helyzet, de le kell ülnünk, hogy találjunk egy megfelelő megoldást. Egyetértek abban, hogy ez így nem igazságos. Mindent igazságtalanságot fel kell számolnunk” – kommentálta a történteket a Kosmos vezérigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?