A gólszerzés öröme: a topligák legjobbjai a vb-n

Persze nagyon megküzdenek ezért, és az is nagyon sokat számít, hogy milyen a „kiszolgálás”, de minden időszaknak megvannak azok a játékosai, akik úgy tűnik, egyedül is a hátukra tudják venni a csapatot, és olyan helyzetekből, olyan pillanatokban is gólt tudnak szerezni, amikor a többi földi halandó erre nem képes.

A 2018-as világbajnokság második csoportkörének végéig 85 gól esett a 32 találkozón, ami átlagosan 2,66 találatot jelent. 47 játékos szerzett egy gólt, 7-en tudtak duplázni, két 3 és két 4 gólos támadó akad, míg a sort jelenleg az angol Harry Kane vezeti öt találattal – a vb-n eddig öt öngól is született egyébként.

A futball középpontjában a gólkirályok, elsősorban a topligás gólkirályok állnak, akik egytől egyig a jelenlegi legnagyobbak közé tartoznak, többen közülük évek óta hozzák ugyanazt a szintet, de van, aki csak most, a nemrég befejeződött szezonban vágott annyit, hogy egyszerre a góllövőlista élén találta magát. Akadnak közöttük klasszikus középcsatárok, akik leginkább a beadásokra érkeznek, a tizenhatoson belüli célpontok, és vannak olyanok, akik maguk is jelentős részt vállalnak a támadások kialakításában, és inkább a cselezőkészségük, rúgótechnikájuk emeli őket a többi gólszerző fölé.

Sorra vesszük Európa legjobbjait, megvizsgálva, hogyan teljesítenek a világbajnokságon.

Németország

A klasszikus középcsatárok közül évek óta az európai mezőny egyik legjobbja Robert Lewandowski, aki immáron háromszoros Bundesliga-gólkirálynak mondhatja magát. Ebben az évben kisegítette Aubameyang távozása, de a 29 gól azért önmagában is megállja a helyét. Lewandowskinak kellett a legkevesebb meccs a Bundesliga történetében a külföldi játékosok közül, hogy elérje a 100 gólt, amit vele együtt összesen 6 játékos ért el eddig a légiósok közül. Amellett, hogy a Dortmundban és a Bayernben is stabilan lehet számítani a góljaira, a lengyel labdarúgás valaha volt legjobb csatára is egy személyben. Nyilván a világbajnokságon is rá épül majd a csapat játéka. Az a feladat, hogy minél gyakrabban megtalálják őt a labdával. A lengyel csapat továbbjutása az aktuális torna selejtezőjéből nem is szokott kérdés lenni mostanában, nagyjából addig menetelnek, amíg az első olyan csapattal nem találkoznak, amelynek egy igazi klasszis megfékezése nem okoz gondot. Oroszországban nem ez történt: a lengyelek két meccsen egy gólt rúgtak, pont nélkül állnak, és kiestek a H csoportból, Lewandowski helyzetig is alig jutott, még gólt sem szerzett.

Franciaország

Szintén klasszikus középcsatár vált mára Edinson Cavaniból, akinek már a szezon előtt át lehetett volna talán adni a francia bajnokság gólkirályának járó díjat, még akkor is, ha Neymar előkerült, mint vetélytárs. Cavani a Palermóban és a Napoliban sokkal többet mozgott ki a szélre, sokkal többet indított be résbe, és ugyanez a tulajdonsága az uruguayi válogatottban is hasznos volt, amikor Suárezzel Forlán előtt játszottak. A PSG-ben ilyesmire nincs szükség, hiszen a csapat maga általában akkora fölényben van, hogy nincs üres tér, amit a csatárnak kellene befutni, és persze idő közben Edinson el is múlt 30 éves, és ebben a korban azért már igyekszik elkerülni az ember a felesleges szaladgálást. Cavani volt olasz gólkirály is a Napoli színeiben, és amióta ő az első számú csatár a leggazdagabb francia csapatnál, azóta kétszer lett francia. Uruguay válogatottjában már elérte a 100 meccset, melyeken eddig 42 gólt rúgott. A világbajnokságon most is – mint az elmúlt vébéken mindig – olyan csapatuk lesz, amely a legnagyobbakra is veszélyes. Cavani az első két körben nem lőtt gólt.

Olaszország

Az egyetlen, aki a topligás gólkirályok közül azért nem készülhet a világbajnokságra, mert az országa nem jutott ki, az Ciro Immobile. Talán nincs meg mindenkinek, hogy egyszer volt már a Serie A gólkirálya, még a 2013/2014-es szezonban, a Torino játékosaként. Utána a Dortmund és a Sevilla lehetett volna a nagy kiugrás, de végül ezt az elmúlt két idény hozta meg neki. Immobile is befejezőcsatár, de ő az a fajta, aki a támadások kezdeményezésében is részt tud venni. A Lazio ráadásul több esetben, főként a hazai szinten kontrára kényszerül, mert vannak nála erősebb csapatok is, és ezért az ő legjobb csatáruknak mindkét alaptaktikához passzolnia kell. Abban az esetben ő a beadások célpontja, amikor a kisebb csapatok ellen felállt védekezéssel szemben kell gólt találni, abban az esetben pedig, megfelelő célszemély a hosszú kiugratások, kontrák alkalmával, amikor az ellenfél térfelén nagyobb tér nyílik. A Lazio és Immobile ilyen szempontból nagyon egymásra találtak. Gyengébb csapatból már aligha lehetne gólkirálynak lenni, a Lazio pedig nélküle nem harcolt volna végig a szezon során a BL-indulásért.

Az utolsó fordulóban egyébként Mauro Icardi utolérte Immobilét, és holtverseny alakult ki köztük az élen. Icardi sem ment a világbajnokságra – egyrészt mert Argentína támadósora nagyon erős, másrészt nem Icardi viszonya nem éppen felhőtlen a csapattársakkal. Olaszországban furcsa szezonja volt, mert a bajnokság vége felé el-elmaradtak a góljai, sőt úgy tűnt, hogy a kihagyott ziccerei okozhatják, hogy az Inter lemarad a BL-ről. Végül a Lazio legyőzésével odaértek, és így Icardinak is lehetősége lesz a legmagasabb szinten is bizonyítani.

Anglia

A Premier League-ben az a Mohammed Szalah szerezte a legtöbb gólt idén, aki az európai klubfutball legnagyobb meglepetése volt a szezonban. Ha Immobile esetében szó volt csapat és játékos egymásra találásáról, akkor Szalah esetében ez hatványozottan igaz. Klopp irányításával a játékstílus és a játékrendszerben az egyének szerepe olyan összhangot képez, ami egyértelműen a sikerük kulcsa lett. Szalah gyors volt már a Romában is, és persze látszott, hogy kivételes képességű játékos, de Klopp hozta ki belőle a maximumot. 32 góljával attól a Harry Kane-től hódította el a címet, aki az évszázad egyetlen brit gólkirálya, igaz, kétszeres. Szalah-t a gyorsasága, a lövőhelyzetek hatékony megválasztása és egy olyan ritka higgadtság emeli a többiek fölé, ami egy teljesen tudatos, önbizalomtól duzzadó egyéniségre utal. Esetükben azt láthatjuk, hogy az edzősködés valóban egy szakma. Meglátni a képességet, megtalálni a helyet, kialakítani hozzá a csapatszintű mozgásokat, az egy igazi kihívás. Szalah ott van ugyan a világbajnokságon Ramos válldobását követően, de attól messze van, hogy a bajnoksághoz hasonlóan eldöntsön egy-egy meccset, egy tizenegyesgól azért összejött.

Spanyolország

A spanyol gólkirályi címre két jelölt volt, és közülük Lionel Messi szerezte meg a címet, miután Cristiano Ronaldo adott egy félszezonnyi előnyt neki. Messi káprázatos teljesítményében az a nagyon erős, hogy mindezt egy bő évtizede hozza. A lövéseinek pontossága mind állított labdából, mind akcióból elképesztő. Gyakorlatilag onnantól, hogy nála van a labda 30 méteren belül, bármikor azonnal lövés következhet. Emellett kialakult az évek során az is, hogy egyértelműen őt keresik a társak. A Barcelona játéka arra épül, arra szolgál a rövidpasszos támadásépítés, hogy eljuttassák hozzá a labdát a támadóharmadon belül. Az argentin válogatottnál kicsit más a helyzet, mert ott időről időre változik némiképp a taktika, és a megszokott rendszerbe hol az edzői elképzelések, hol a keret gyengeségei (mostanában főleg a támadásszervező középpálya és a szélen felfutó szárnyvédők hiánya) zavarnak bele, ezért a világbajnokságokon eddig még nem jött ki az, ami Maradona idején, hogy a világ legjobb játékosa egyedül is elviszi a végső győzelemig a csapatot.

Mindannyiuk esetében tudni lehetett, hogy egy 50–60 meccsből álló szezon után nagyon nehéz lesz extrát hozzátenni a válogatotthoz, különösen, hogy a társak színvonala sokszor messze elmaradt a klubtársaiktól. És ahogy számítani lehetett: a gólkirályaik kiemelkedő teljesítménye nélkül ezek a csapatok lényegesen gyengébbek lettek.  

Nagy Ádám