A Fradit bántják, a Fradi az áldozat

<p>Hat mérkőzésen kilenc gól (meccsenként másfél), átlagban pedig még csak kétezer néző (1930) sem jött össze a 2016-os év utolsó NB I-es bajnoki fordulójában. A Fradi negyedikként telel, élen a Videoton, a harmadik helyre csúszott vissza a Vasas &ndash; az utolsó 2016-os forduló összegzése.</p>

Hideg volt, röpködtek a mínuszok, de a hangulat itt-ott parázsnak bizonyult. Például az örökrangadón. A Fradi–MTK mérkőzést alig ötezer szurkoló (4754) követte végig a Groupamában, de aligha fáztak az izgalmak miatt. A Fradi-narratíva szerint a játékvezetői kar ezúttal is összeesküdött ellenük, Thomas Doll legalábbis egészen elképesztő nyilatkozatot adott a lefújás után. „Le vagyunk sújtva”, „a labdarúgás már nem okoz örömöt a számunkra”, „arroganciával zajlik a bajnokság” – satöbbi. Az MTK elleni meccsről Doll konkrét esetet már nem tudott említeni, nem tudhattuk meg tehát azt, hogy mi volt az a játékvezetői tévedés, amely a Ferencvárost sújtotta. (Volt ilyen? A kiállítás?) Még szerencse, hogy Böde Dániel is szóhoz jutott, az ő sportszerűsége figyelemre méltó: „Megint nem akcióból, hanem pontrúgásból kaptunk gólt, amire fel lehet készülni.” Köszönjük!

Néha olyan érzése van a magyar futballt követő egyszerű futballszurkolónak, mintha a Ferencváros képviselőinek egy része jelenleg egy másik univerzumban élne. A Fradi sikertelen (valóság), de ez csak azért van, mert a Fradit akadályozzák, a Fradit bántják, a Fradi az áldozat (világmagyarázat). A magunk részéről Torghelle Sándorral értünk egyet. „Szeretek a Fradi ellen pályára lépni. Nem úgy nőttem fel, hogy a Fradit isteníteni kell.” A sport ilyen, nincsenek kivételezettek, csak ellenfelek, akiket a kilencven perc során nem tisztelni, hanem legyőzni kell. Az MTK veterán csatára ismét bizonyított, parádés fejesgóljával egyenlített a hajrában az MTK, Torghellének ez volt hatodik gólja 2011 óta a Fradi ellen. A Fradinak viszont az utolsó öt mérkőzésén mindössze egyszer jött össze a győzelem, a tökutolsó Gyirmót ellen. Ezen kívül: vereség a Mezőkövesdtől és a Pakstól, iksz a Vasas és az MTK ellen. Elég gyenge eredménysor, de szerencsére jön a téli szünet, a karácsony, az év végi számvetés időszaka. Minden bírónak lesz elég ideje magába nézni!

Kicsit sajnáljuk a Vasast, amely tizennégy, élen töltött forduló után végül csak a harmadik helyen zárta a 2016-os évet, miután kikapott Pakson. A dobogón hármas holtverseny alakult ki: 34-34 pontos a Videoton, a Honvéd és a Vasas (a gólkülönbségek alapján ez köztük a sorrend is). A Ferencvárosnak mindössze 30 pontja van – a negyedik helyen. Gyirmóton lassan lehet készülni az újabb NB II-es idényre, a csapat egymás után nyolcadszor kapott ki, hátránya hét pont a még bent maradó Debrecenhez képest. Igen, jól olvasták: az utolsó öt mérkőzésén mindössze két pontot szerző Debrecen épphogy a vonal felett áll. Csendes és folyamatos a süllyedés a Lokinál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?