A Forma-1-es pilóták támogatják a zárt kapus futamokat

Forma-1

A Forma-1-es pilóták szervezete (GPDA) támogatja a zárt kapus futamok megrendezését.

Alexander Wurz, a GPDA vezetője szombaton közölte, a versenyzők természetesen szívesebben köröznének zsúfolt lelátók előtt, de megértik, hogy ez a koronavírus-járvány miatt egy ideig nem lesz lehetséges.

„Ebben a sportágban senki sem rajong az üres tribünökért. Ezzel együtt akárkivel beszéltem, egyik pilóta sem mondta azt, hogy nem venne részt szurkolók nélküli nagydíjakon és azokat elhibázott döntésnek tartja” – fejtette ki az osztrák sportvezető, aki korábban a Benetton és a McLaren csapatnál versenyzett.

Wurz elmondta, csak így van lehetőség arra, hogy hamarabb elkezdődhessen az idény, és a versenyzők elfogadják a helyzetet.

A Forma-1-ben a járvány miatt az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Az első futam így július 5-én az Osztrák Nagydíj lehet, ami után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj. A tervek szerint mindenhol zárt kapus versenyekre készülnek, illetve több helyszínen két futamra is sor kerülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?