A finn Kimi Räikkönen lett Malajzia ura

Szepang. A finn Kimi Räikkönnen hibátlan versenyzéssel nyerte a Malajziai Nagydíjat, a McLaren pilótája pályafutása első futamgyőzelmét aratta.

Kimi Räikkönen a győztesnek járó serleggel TASR/EPA-felvéteSzepang. A finn Kimi Räikkönnen hibátlan versenyzéssel nyerte a Malajziai Nagydíjat, a McLaren pilótája pályafutása első futamgyőzelmét aratta. A második helyet a Ferrarit kormányzó Rubens Barrichello kaparintotta meg, a dobogó harmadik fokára pedig a pole pozícióból induló, szupertehetséges Fernando Alonso állhatott fel. A címvédő Michael Schumacher a rajt után meglökte Jarno Trullit, emiatt megbüntették, s csak 6. lett.

Eddig a McLarenről szól a 2003-as Forma–1-es idény, Ron Dennis csapata a Malajziai Nagydíjon is besöpörte az első helyet. A testvériesség jegyében ezúttal a 7. helyről rajtoló Kimi Räikkönnennek jutott a futamgyőzelem, aki imígyen átvette a vezetést a világbajnoki összetettben.

Az első meglepetést Cristiano da Matta, a Toyota brazil újonca okozta, aki úgy határozott, a 11. rajtkocka helyett a boxból ered a többiek után. Jacques Villeneuve versenygépe lefulladt a rajtrácson, a kanadai ezért szélvészgyorsasággal megcélozta a boxot, hogy beülhessen tartalékautójába (nem sikerült neki, így neki sem vághatott a versenynek). A rajtot nem sikerült a versenyzőknek rendben elintéznie: a Renault-k ugyan az első kanyarba még elsőként fordultak be, a következőben azonban Michael Schumacher megpróbálta megelőzni Trullit: nem sikerült neki, s kilökte az olaszt az ideális ívről. Ennek következtében a hátsóbb régiókban is megsérült néhány autó, az ötszörös világbajnok pedig visszaesett a 12. helyre.

Öt körrel a leintés előtt Trulli a célegyenes előtti kanyarban elszámolta magát, megpördült, Michael Schumacher pedig utolérte, s keményen elkezdte támadni. Aztán inkább visszavett, s megelégedett helyével, Räikkönen pedig senkitől sem zavartatva megnyerte az ötödik Malajziai Nagydíjat. Ron Dennis csapatfőnök örömében elsírta magát, miközben Rubens Barrichello érkezett be másodikként a célba. A pole pozícióból induló Fernando Alonso behozta Renault-ját a harmadik helyre, a 17.-ként startoló Ralf Schumacher pedig negyedik lett. Jenson Button autójával az utolsó körben valami történt, így az ötödik Jarno Trulli, a hatodik Michael Schumacher lett. A BAR-Hondának be kellett érnie a hetedik pozícióval, az utolsó pontszerző pozíciót pedig Heidfeld kaparintotta meg. A szerencsétlen Ralph Firman autója az utolsó körben adta meg magát.

A Malajziai Nagydíj (56 kör, 310,408 km), hivatalos végeredménye: 1. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:32:22,195 ó (átlag: 201,629 km/ó); 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:33:01,481; 3. Alonso (spanyol, Renault) 1:33:26,202; 4. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:33:50,221; 5. Trulli (olasz, Renault) 1 kör h.; 6. M. Schumacher (német, Ferrari) 1 h.

A Forma–1-es világbajnokság állása a 2. futam után – pilóták: 1. Räikkönen 16 pont, 2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 10, 3. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 8, 4. Barrichello 8, 5. Alonso 8, 6. M. Schumacher 8, 7. Trulli 8, 8. R. Schumacher 6. Konstruktőrök: 1. McLaren-Mercedes 26 pont, 2. Renault 16, 3. Ferrari 16, 4. Williams-BMW 14, 5. Sauber-Petronas 4, 6. BAR-Honda 2.

VÉLEMÉNYEK

Kimi Räikkönen: „Talán csak hétfőn reggel tudatosul bennem, hogy megnyertem a futamot. Nagyon meleg volt a versenyen, ez alaposan megnehezítette a feladatunkat. Szerencsére az utolsó körökben már nem kellett kockáztatnom. Az új autóval még gyorsabbak is lehetünk.”

Rubens Barrichello: „A rajt utáni baleset miatt óvatosan kezdtem. Szerencsére velem nem történt baj, de emiatt sok időt veszítettem, s Kimi nagy előnyre tett szert. Gyorsabb volt, nem lehetett utolérni.”

Fernando Alonso: „Jó taktikát választottunk, a két kiállás ellenére dobogós lehettem. Az utolsó körökben kisebb gondom volt a sebességváltással, de szerencsére megtartottam a helyemet. A versenyt 38,5 fokos lázzal kezdtem, de ez nem zavart.”

Következik a vb 3. futama: Brazil Nagydíj (Interlagos, április 6.).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?