A Ferrari elnöke meglátogatja Massát

Budapest |

<p>Hétfőn Budapestre érkezik a Fiat és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, hogy meglátogassa a kórházban a Forma-1-es csapat szerencsétlenül járt pilótáját, a brazil Felipe Massát.</p>

A versenyző a Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérőjén szenvedett balesetet: az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta, s ezután óriási sebességgel a gumifalnak csapódott. Koponyatöréssel szállították be az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) intenzív osztályára, ahol még aznap megoperálták.
    Vasárnap a 28 éves pilóta családtagjain kívül a magyar fővárosba érkezett Massa orvosa, Dino Altmann is, aki azt mondta, hogy a versenyző agyszövete nem károsodott. Hozzátette: a kezelőorvosok arról tájékoztatták, hogy a beteg agyi idegszövetében egy kisebb ödéma keletkezett. Altmann megfogalmazása szerint Massa állapota súlyos, de nem életveszélyes.   
    Felipe Massa 2002 óta versenyez az autósport elitkategóriájában, eddig 116 futamon indult, 11 alkalommal intették le elsőként, és 15-ször rajtolt az élről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?