A felsőoktatási intézménytípusok és képzési formák magyar neve

MISAD KATALIN

A szlovákiai magyar felsőoktatási terminológia változatos képet mutat: a használatban levő terminusok nem tudatos nyelvalakító tevékenység következményeként jöttek létre, hanem a meglévő szlovák kifejezések gyakran szó szerinti fordításából keletkeztek. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy inkább a szlovák, mintsem a magyarországi felsőoktatásra jellemző megnevezésekkel mutatnak egyezést; s azon sem, hogy a hazai felsőoktatásban részt vevő magyar anyanyelvű szakemberek és hallgatók, továbbá a felsőoktatás témájában cikkező újságírók rendszerint nem a standard magyar „terminus technicusokat” használják. Lássunk néhány példát a sok közül!

A szlovák felsőoktatási intézmények típusait a hatályban levő felsőoktatási törvény határozza meg. Ezek a következők: univerzitné vysoké školy, odborné vysoké školy, vysoké školy. A magyar megfeleltetések megállapításakor azonban mindjárt felvetődik egy probléma, mégpedig az, hogy a „vysoká škola” megnevezésnek nyelvünkben két, tartalmilag bizonyos módon összefüggő, jelentés szempontjából azonban eltérő megfelelője van: az egyik a ’felsőoktatási intézmény’, a másik a ’főiskola’, a felsőoktatási intézmények egy konkrét típusa. Az „univerzitné vysoké školy” magyar megfelelője a hivatalos nyelvhasználat elemének tartott egyetemi szintű felsőoktatási intézmény, melynek rövidebb szaknyelvi, ill. köznyelvi ekvivalense az egyetem (ebben az esetben a „vysoká škola” megnevezés első jelentése érvényesül); az „odborné vysoké školy” magyar neve a szakfőiskola, a „vysoké školy”-é pedig a főiskola (az utóbbi alkalmakkor a „vysoká škola” szerkezet második jelentése kerül előtérbe). A három intézménytípus közötti különbség az intézmények akkreditációs minősítésében rejlik.

A hivatkozott törvény a bolognai rendszerhez igazodva három felsőoktatási képzési formát különböztet meg: bakalárske štúdium, magisterské štúdium, doktorandské štúdium. A szlovákiai magyar nyelvhasználat ez esetben is a forrásnyelvi (szlovák) kifejezésekkel mutat szó- és alakbeli egyezést, erről tanúskodnak a „bakkalaureátusi képzés”, „magiszteri képzés”, „doktoranduszi képzés” megfeleltetések. A magyarországi felsőoktatás ugyanezeket a képzési formákat a következőképpen nevezi meg: alapképzés, mesterképzés, doktori képzés. Az eltérés a képzési formák rövidítéseiben is nyomon követhető: a szlovákiai magyar nyelvváltozatban a „Bc.-képzés/bc.-képzés”, illetve a „Mgr.-képzés/mgr.-képzés” változat dominál, az anyaországiban a BA-képzés, MA-képzés a szokványos. Egyedül a doktori képzés rövidítésében figyelhető meg hasonlóság, ám egy írásjelnek köszönhetően itt sem beszélhetünk teljes mértékű azonosságról: a szlovákiai magyar írott nyelv a szlovákhoz igazodva pontot tesz a PhD szóelem után (lásd: „PhD.- képzés”), a magyarországi azonban nem (lásd: PhD-képzés). Ide kívánkozik még egy, a képzésformák rövidebb alakjának helyesírására vonatkozó megjegyzés: mind Szlovákiában, mind Magyarországon találunk példát a kötőjel nélküli „Bc. képzés”, „BA képzés” írásmódra; a helyesírási szabályzat azonban egyértelműen kimondja, hogy a betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz kötőjellel fűzzük az utótagokat, tehát: Bc.-képzés/bc.- képzés, BA-képzés.

S hogy mit tehetünk a különböző szakterületek anyaországi és határon túli magyar terminológiájának egységesítéséért? A szakemberek véleménye egybehangzó: a magyarországi terminológiához kellene alkalmazkodnunk, a forrásnyelvi (szlovák) kifejezések magyarra fordítása csak abban az esetben indokolt, ha a megnevezendő fogalom nem létezik az anyaországban.