A fellegekben jártak

Lelesz. Miután a lelesziek vasárnap idegenben beleszaladtak egy súlyos vereségbe (6:2), klubelnökük, Dobos Gyula megkongatta a vészharangot. Szerinte most a legfontosabb okulni a fiaskóból.

Lelesz. Miután a lelesziek vasárnap idegenben beleszaladtak egy súlyos vereségbe (6:2), klubelnökük, Dobos Gyula megkongatta a vészharangot. Szerinte most a legfontosabb okulni a fiaskóból. Nem titkolta, az elmúlt hetek sikeres szereplése után a vécseiek (Vojčice) elleni találkozón a csapat játékosai kissé öntelten léptek pályára. „Elbizakodottságunkért súlyos árat fizettünk. Az sem tett jót a fiúknak, hogy Porubszky révén mi szereztünk vezetést. A folytatásban a játékvezető szerintem egy szabályos góltól fosztott meg minket. Majd az első félidő második felében fordult a kocka. A hazaiak percei következtek, akik gyermeteg hibáinkból fordítottak. Hihetetlen, mégis igaz: néhány perc leforgása alatt négy gólt szereztek. Félidei pihenő után megpróbáltunk újra talpra állni, ám a megroggyant társaság már nem tudott a padlóról felállni. A hazaiak ebben a játékrészben újabb két gólt lőttek, Költő találata csupán mérsékelte vereségünk arányát” – emlékezett vissza a csúfos kudarcra a lelesziek tisztségviselője. „Nincs pánikhangulat nálunk, a fellegek helyett a földön járva érhetjük el kitűzött célunkat, a dobogós helyezést” – nyilatkozta lapunknak Dobos Gyula. (pm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?