A DAC számára csak a győzelem fogadható el

Dunaszedahely |

<p>Két vereség után javítani akar a DAC futballcsapata, amely ma délután (17.30) az aranyosmaróti ViOnt fogadja a Corgoň Liga 14. fordulójában.</p>

Az utolsó előtti sárga-kékek a tabella hatodik helyezettje ellen szeretnék megtörni 190 perce tartó gólböjtjüket.

Két hónapos eltiltást kapott a múlt héten, Besztercebányán csúnya belépője miatt kiállított Josef Laštovka. Igor Obert térde rakoncátlankodik, vizet szívtak ki belőle, így aligha számíthat rá a szakvezetés, Boya a napokban kezdte meg az edzéseket, szereplése erősen kérdéses.

„Rázós meccs előtt állunk, a ViOnnak jó az idegenbeli mérlege, hiszen döntetlenezett a Slovan otthonában és Zsolnán is. Gyakorlatilag három éve együtt játszanak, kompakt csapatot alkotnak, egyáltalán nem véletlenül jutottak be a Szlovák Kupa elődöntőjébe – mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC vezetőedzője. – Több meccsét láttam a Jarábek-legénységnek, ezek alapján nem szabad teret adni nekik a gyors, legtöbbször a szélen vezetett akciókhoz, amelyeket általában a hórihorgas Pavelka vagy Hodek fejez be. A héten elsősorban a támadásokat gyakoroltuk az edzéseken, mert az eddiginél jóval hatékonyabbnak kell lennünk a kapu előtt, hiszen az eddigi tizenhárom bajnokin mindössze nyolcszor találtunk a hálóba. Remélem, a meccsen hasznát vesszük a begyakorolt figuráknak. Két vereség után mindenképpen győzni akarunk, ehhez pedig feltétlenül gólokat kell rúgnunk.”

A DAC várható kezdőcsapata: Kováč–Helísek, Struhár, Marcin, Konečný–Boya (Lénárth), Hílek–Kabele, Coric, Németh Zsolt–Delarge.

Idegenben jól megy az aranyosmarótiaknak: Nyitrán és Besztercebányán 1:0-ra nyertek, háromszor döntetleneztek (Košice 1:1, Slovan 0:0, Žilina 2:2), s mindössze Rózsahegyen kaptak ki (0:4). A múlt héten piros lapot kapott Pavlenda eltiltás miatt nem szerepelhet. Juraj Jarábek edző biztosra veszi, hogy legalább az egyik pontot begyűjtik a DAC-stadionban.

Eddig háromszor találkoztak a csapatok Dunaszerdahelyen: 2008 szeptemberében N'lend góljával 1:0-ra nyert a DAC, 2009 májusában 2:1-re a ViOn győzött (góllövők: Abena, ill. Tomko 2), idén februárban pedig 2:1-es hazai siker született (góllövők: Tomčák, Filo, ill. Obert – öngól).

Legutóbb július 30-án Aranyosmaróton 2:1-re nyertek a vendéglátók (Hodek, Orávik, ill. Štajer).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?