A DAC javítaná a múlt heti kisiklást

dac

2019-ben az utolsó hazai bajnokijára készül a DAC labdarúgócsapata a MOL Arénában. A dunaszerdahelyiek ma (13.30) a nyitraiakat fogadják a Fortuna Liga 17. fordulójában.

A bajnokság őszi idényéből mindössze két forduló van hátra, a Nyitra elleni mérkőzés után még jön a Slovan elleni idegenbeli rangadó, de a MOL Arénában ebben az évben utoljára játszik tétmérkőzést a csapat. 
„Nem számítok könnyű meccsre, a legutóbbi jó eredményeik után a nyitraiak fel lesznek tüzelve. Meggyőződésem azonban, hogy ha képesek leszünk a saját játékunkat produkálni és betalálunk, akkor megnyerjük a mérkőzést, és otthon tartjuk a három pontot” – nyilatkozta a DAC honlapjának a 22 éves, nyitrai nevelésű Andrej Fábry, aki számára nagy presztízzsel bíró összecsapás lesz a mai. 

A DAC a legutóbbi kilenc tétmérkőzésből mindössze egyet veszített el, ám az pont múlt héten történt: a nagymihályi 5:0-ás vereség után ma mondhatni kötelező a győzelem.
Peter Hyballa vezetőedző nem számíthat a sérült Kalmárra, valamint Kristián Koštrnára. A hátvéd a szlovák sportnapilap értesülései szerint még az idény vége előtt távozik a DAC-tól.

„A nagymihályi 5:0-s vereség után kedden felhívott a sportigazgató, és elmondta, a klub azt szeretné, ha befejeznénk a közös munkát. Nyáron lejárt volna a szerződésem, a DAC-ban pedig már a jövő csapatát építik” – fogalmazott Koštrna, aki Nagymihályban lépett pályára először a sérülése után, az első félidőben volt a pályán, de nagyon nem ment neki a játék. – Nagymihályban az egész csapat leégett, én sem nyújtottam jó teljesítményt. Mivel nem tudtunk megegyezni az új szerződésen, ez lett a végeredménye. Talán jobb is, ha már most új csapat után nézhetek” – mondta a hátvéd. 
Az elhangzottakat valamelyest cáfolva tegnap a DAC hivatalos közleményt adott ki az ügyben: „Kristián Koštrna személyi okok miatt felmentést kapott a csapattal való munkavégzés alól a szezon őszi felének utolsó két hetére. A játékosnak továbbra is érvényes szerződése van a klubbal, amely 2020 nyarán jár le.ˮ
A nyitraiak megtáltosodtak az őszi szezon végére: amióta a 13. forduló után Geri Gergely átvette a csapat irányítását, három bajnokin összesen hét pontot szereztek. A tabellán jelenleg 14 pontot gyűjtve az utolsó előtti, 11. helyen állnak. (fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?