A DAC elkaphatja a Spartakot

<p>A DAC ma (14.30) a nagyszombati Spartak otthonában lép pályára a labdarúgó Fortuna Liga 13. fordulójában. A listavezető trencséniek elleni győzelem után jó hangulatban várják a derbit a sárga-kékek.</p>

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

„Lelkileg is nagyon jót tett a csapatnak, hogy öt nyeretlen bajnoki után 0:2-ről fordítva legyőztük az éllovas trencsénieket. Bizakodva készülünk a rangadóra, ki szeretnénk használni, hogy a nagyszombatiak jelenleg hullámvölgyben vannak, így rajtuk jóval nagyobb a nyomás – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – Sérültünk és eltiltott játékosunk nincs, így a legerősebb csapatot küldhetem pályára. Azt viszont ne feledjük, hogy a Spartak erős kerettel rendelkezik, s annak ellenére, hogy elvesztették legutóbbi két bajnoki idegenbeli meccsüket (Žilina 0:1, Zl. Moravce (1:2), hazai környezetben ők számítanak favoritnak.”

A DAC idén még veretlen a Spartakkal szemben, március nyolcadikán idegenben 2:1-re nyert (góllövők: Ujlaky, Gergel, ill. Procházka), májusban Szabó Ottó találatával Dunaszerdahelyen 1:0-s hazai siker született. A júliusi második fordulóban gól nélkül ért véget a nagyszombatiak vendégjátéka.

„Az utóbbi meccseken jó eredményeket értünk el a Spartak ellen, remélem, ez szombat után is így marad. A nagyszombatiak több meccsét láttam, gyors szélsőink eldönthetik a derbit” – hangsúlyozta Radványi.

Straka Gábor eltiltása lejárt, így visszatér a kezdőcsapatba, amelyben több változás nem lesz a trencséniek elleni együtteshez képest. Tehát Černák és Sabler ismét cserejátékosként vár majd bevetésre. „Nagyon jó, hogy két ilyen tehetséges fiatal csatárom van, akik gyorsaságukkal és dinamikájukkal új színt visznek a játékba” – szögezte le a dunaszerdahelyiek 45 éves mestere.

A DAC várható összeállítása: Penksa–Turňa, Saláta, Tóth, Szabó Ottó–Straka, Kristo–Ujlaky, Štepanovský, Brašeň– Jurčo.

Értesüléseink szerint 160 jegyet kaptak a csallóközi szurkolók az átépítés alatt álló nagyszombati stadionba.

A legpesszimistább nagyszombati drukkerek sem számítottak arra, hogy kedvenceik 12 forduló után csak a kilencedik helyen fognak állni. Vendéglátóként háromszor nyert a Spartak (Zlaté Moravce 3:0, Ružomberok 2:0, B. Bystrica 5.2), egyszer remizett (Senica 2:2), és egy ízben kikapott (Podbrezová (0:1).

Juraj Jarábek nagyszombati edzőt Zsolnán sportszerűtlen viselkedésért a bíró kiállította, ezért két meccsre szóló eltiltást kapott. Ám a DAC ellen mégis ott lehet a kispadon, mert a fegyelmi bizottság tegnap feltételesre módosította a büntetését.

„A játéktudással nincs probléma, csak a játékosok fejében kell rendet teremteni. Erősebb csapattal rendelkezünk, mint a DAC, ezt a pályán is bebizonyítjuk” – nyilatkozta Juraj Jarábek a Spartak honlapjának. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?