A DAC elhozott egy pontot Pozsonyból, de bajnok lett a Slovan

dac

0:0-s döntetlennel végződött a Slovan–DAC rangadó a Niké Liga felsőházi rájátszásában, a hazaiak ezzel megszerezték sorozatban hatodik bajnoki címüket. 

A pezsgők már a mérkőzés előtt behűtve… A Slovan a bajnoki cím ünneplésére készült szombaton, hiszen a DAC ellen az egy pont is elég volt a pozsonyiaknak a biztos elsőséghez. Az égszínkékek sorozatban hatodik bajnoki címükért szálltak harcba, de érdekesség, hogy az előző öt alkalommal kivétel nélkül idegenben került sor az ünneplésre, távol saját szurkolóiktól. Tehát volt miért hajtaniuk…

A DAC számára idén a biztos európai kupaindulást jelentő dobogó elérése a cél. Xisco Munoz vezetőedző úgy érezte, hogy a zólyombrézóiak elleni győztes kezdőcsapaton felesleges lenne változatni, így ugyanazt a tizenegy játékost küldte pályára, mint legutóbb.

Az első szurkolói adok-kapok természetesen már a kezdő sípszó előtt megtörtént (Slovant sértő rigmusok az egyik, magyargyalázás a másik oldalon), de a pályán sem sokat várni az első izgalmas pillanatokra, a 4. percben a hazaiak csatára, Strelec ziccerbe került, de Popovics jól zárta a szöget. A dunaszerdahelyiek a 12. percben, Trusa kupáslövésével jelezték, hogy nem csak statiszták akarnak lenni. A hangosbemondó addigra már két elveszett kisfiút is bejelentett, de egyéb dolga nem akadt: sem gól, sem sárga lapot érő szabálytalanság nem történt...

És más egyéb sem, 20 percnyi Slovan-mezőnyfölény után eseménytelen mezőnyjátékra váltottak a csapatok (Konénak ugyan volt egy nagy lehetősége, de mint kiderült, lesről indult), egészen a félidőig.

A második félidő óriási vendéghelyzettel kezdődött, Trusa bólintott a kapufára, onnan pedig a meglepődött Borjan kapus kezébe pattant a labda. Rögtön utána Herc is letesztelte a Slovan kanadai kapusát. A túloldalon is érkezett egy ziccer, de ahogy az első félidő elején, úgy Popovics ismét kifogott Strelecen.

Munoz cserével reagált, az újfent értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Koné helyett Redzic érkezett a pályára, és az első mozdulatával helyzetbe hozta Trusát. A mérkőzésen állandósult a Slovan mezőnyfölénye, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A második félidőben Weiss több támadó cserével nyomatékosította, hogy győzni akar, de játékosai nem teszteték le Popovicsot, legfeljebb a DAC-védőket.

A hajrá is helyzetek nélkül telt, a Slovannak egy pont is elég volt, így megszerezte újabb bajnoki címét. A lefújás után azonnal több ezren befutottak a pályára, az ünneplésnek több ízben is szerves része volt a kollektív magyargyalázás, de egyéb incidens nem történt.

Galéria
Jegyzőkönyv

Slovan–DAC 0:0

Jv.: Marhefka, 9160 néző

Sárga lap: Tolic, ill. Trusa, Csinger

SLOVAN: Borjan–Blackman (81. Pauschek), Bajric, Kasia, Wimmer (58. Tolic), Vojtko (78. Zmrhal)–Szavvidisz, Kucka–Barszegjan, Strelec (81. Sharani), Marcelli (78. Weiss)

DAC: Popovics–Andzouana, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (70. Gouré)–Dimun, Herc (70. Káčer), Vitális (88. Haratyin)–Koné (67. Redzic), Trusa (88. Gruszkowski)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?