A DAC cserekapusa a legígéretesebb cseh tehetségek között

DAC
Dunaszerdahely |

Csehországban nemrég hozták nyilvánosságra a 2019-es év legjobb fiatal futballistájának járó díj szavazásának eredményét. Martin Jedlička, a DAC és az U21-es cseh válogatott kapusa az előkelő hatodik helyet szerezte meg. 

Számított rá, hogy díjazott lesz a cseh fiatal tehetségek közt?

Nagyon meglepett a dolog, nem számítottam rá, hogy az első 10 közé sorolnak. Természetesen nagyon örülök, és ez további motivációt jelent.

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében most csak egyéni edzések vannak a DAC-nál. Hogy telik egy napja? Mivel tölti a szabadidejét? Hogyan pótolja a megszokott edzéseket?

A napirendem most úgy néz ki, hogy reggel felkelek, majd a reggeli után lemegyek tornázni a MOL Akadémia konditermébe. Mivel nagyon odafigyelünk a higiéniára, egyesével járunk edzeni. Ezután hazamegyek, és a barátnőmmel főzünk valamit, filmet nézünk, vagy társasjátékozunk. Így gyorsabban telik az idő, de azért remélem, hamar visszaáll minden az eredeti kerékvágásba. 

Hogy érzi magát a DAC-nál? Az őszi idényben többek szerint is az egyik legjobb játékos volt, ennek ellenére idén csak egyszer állt a kapuban, a Žilina elleni mérkőzésen. Van ennek valami oka?

Fantasztikusan érzem magam Dunaszerdahelyen. A klub kivételesen jó feltételeket biztosít, és ez a folyamatos fejlődésünket szolgálja. Nagyon lelkes szurkolóink vannak, és minden meccsen igyekszünk megszolgálni a szeretetüket. Az új edző megjelenésével valóban változott a helyzetem. Jelenleg Száraz Benji több lehetőséget kap, hogy játsszon, de ilyen a futball. Az én dolgom most az, hogy minden edzésen 120%-ra teljesítsek.

Mit gondol a DAC idei teljesítményéről? Ön szerint jó irányba halad a csapat? Miben szeretnének fejlődni, hogy elérjék a kitűzött célokat?

Sajnos a mostani eredmények nem tükrözik az elvárásainkat. Ez is a focihoz tartozik, egyszer fenn, egyszer lent. Javítani kell a védelmünkön, valamint jobban kell igyekeznie a támadó résznek is, mivel eddig nem sok gólt rúgtak. Remélhetőleg ez a kis szünet kedvez nekünk és mindenki erősebben, energikusabban tér vissza.

Legutóbb, a Dubnica (2:1) ellen a somorjaiak csapatát erősítette. Hogyan került oda, és hogy érezte magát a második ligában? 

A kapusedzőnk, Martin Raška javaslata volt, hogy még a nagyon fontos, görögök elleni U21-es Eb-selejtezőmeccs előtt játsszak. A somorjai mérkőzés erre tökéletesen alkalmas volt. Tetszett a légkör és nagyon örültem, hogy nyertünk, de legfőképpen az okozott örömet, hogy a csapattársammal, Martin Bednárral együtt egy fontos mérkőzésen segíthettük győzelemhez a csapatot.

Milyen tervei vannak a jövőben?

Elsődleges célom az, hogy hozzam azt a teljesítményt, amit magamtól elvárok. Hogy a jövőben mi lesz, azt még meglátjuk, bármi lehetséges.

(Horváth Mónika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?