A DAC a zólyombrézóiak ellen újrakezdené győzelmi sorozatát

dac

A Slovan elleni vereség után pénteken 17.30-kor a Podbrezová ellen javíthat az éllovas DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga felsőházi rájátszásában.

Vasárnap, a Slovan otthonában elszenvedett 2:1-es vereséggel megszakadt a dunaszerdahelyiek klubrekordot jelentő, 18 meccses veretlenségi sorozata, és hatpontos előnyük háromra csökkent a pozsonyi riválissal szemben.

A ma esti találkozón mindenképp győznie kell a DAC-nak, hiszen az őket üldöző Slovan vasárnap a maga meccsén minden bizonnyal hozza majd a papírformát a besztercebányaiak ellen otthon.

Jó előjelek

A két csapat egymás elleni mérlege egyértelműen a DAC-nak kedvez. A sárga-kékek a 15 mérkőzésből mindössze egyet veszítettek el a Podbrezová ellen (még 2014-ben), a MOL Arénában pedig a nyolc meccsen még veretlen a DAC. A két őszi mérkőzésen előbb egy 0:0-s döntetlen született, majd Dunaszerdahelyen a DAC Krstovic duplájával 2:1-re fordított és győzött.

A zólyombrézói csapat rosszul kezdte a felsőházi rájátszást, az első három fordulóban vereséget szenvedett, de múlt pénteken a zsolnaiak legyőzésével megszületett az első győzelme. A csapat jelenleg a bajnokság 4. helyén áll, de szorosan ott van a nyomában a zsolnai és a besztercebányai együttes is. A dobogós Spartakkal szemben hat pont a hátránya.

Támadni jönnek

„A zólyombrézóiak 3–4–3-as rendszerben játszanak és szeretik a labdatartáson alapuló játékot. A szélső védőik sokat támadnak, valamint a két belső középpályásuk is. De ha minálunk lesz a labda, az azt jelenti, hogy náluk nem. Általában támadó felfogásban játszanak, szerintem hozzánk is ilyen tervekkel érkeznek – mondta Alex Pinto, a DAC jobbhátvédje a klub Hazai pályán című műsorában. – A playoffban mindegyik mérkőzés nehéz. Ők is meg akarják majd mutatni, mit tudnak, hiszen a listavezető ellen játszanak. Úgy érzem, ellenünk jobb teljesítményt nyújtanak a csapatok, mert nagyobb a motivációjuk. Nekünk saját magunkra kell figyelnünk és megtalálni az üres területeket, mert az ilyen csapatok azért szoktak hagyni réseketˮ – tette hozzá a portugál védő, aki az InStat adatai szerint nemcsak a Slovan–DAC mérkőzés, hanem az egész legutóbbi forduló legjobbja volt.

Dunaszerdahelyi oldalon ezúttal is kérdéses a sérült Krstovic és Gavrics játéka, Ramadan visszatérésére azonban jó esély mutatkozik a klubhonlapon olvasható beszámoló szerint. A Slovan ellen Mateus Brunetti begyűjtötte ötödik sárga lapját, így a brazil középpályás eltiltás miatt nem léphet pályára. Helyén valószínűleg Kružliak játszik majd.

A mérkőzést a Nova Sport 2 élőben közvetíti, a játékvezető Smolák lesz, a VAR-rendszert Marhefka felügyeli. A DAC honlapján található közlemény szerint pénteken már 15.30-tól érdekes kísérőprogramok várják a szurkolókat a MOL Aréna környékén, többek között óriásdarts, csocsóasztal és mobil focipálya is

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?