A bundabotrány miatt törvénymódosítást fontolgatnak

Budapest |

<p>Az Országgyűlés sport és turisztikai bizottsága szerint a magyar kormánynak meg kell fontolnia, hogy szükséges-e törvényeket módosítani az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bundabotránnyal kapcsolatos vizsgálatát követően.</p>

Az erről szóló állásfoglalást a bizottság keddi ülésén szavazták meg a tagok, miután meghallgatták Turi István, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, és Simóka Bea, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkárai, valamint Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének beszámolóit.

Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke szerint az illetékes minisztériumok és az MLSZ is lassan reagált a kirobbant botrányra, pedig az ügy sokkal súlyosabb annál, minthogy a magyar igazságszolgáltatás konkrét információkra várjon az UEFA-tól, vagy a szintén vizsgálódó bochumi ügyészségtől. Hozzátette, hogy korábban már többször volt példa arra, hogy újságcikkek, vagy a sajtóban megjelent információk alapján indítottak nyomozást különböző ügyekben.

Turi István erre reagálva azt mondta: a szóban forgó ügyben titkos információgyűjtés zajlik, ezért nagy jelentősége van annak, hogy mikor mit tesznek. A szakállamtitkár megerősítette azt is, hogy addig, amíg konkrét információk nem érkeznek az UEFA-tól, a sajtóban megjelent hírek csupán spekulációnak tekinthetők. Turi elsősorban türelmet kért a bizottságtól.

Kisteleki a bizottság elnöke és a tagok kérdéseire reagálva elmondta, hogy a gyanúba keveredett utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitányainak jelentéseiben semmilyen utalás nem volt arra, hogy a játékosok közül bárkit is megpróbáltak volna megvesztegetni. Hozzátette, hogy az MLSZ még kedden meghallgatja az állítólagosan érintett személyeket.

Kisteleki szerint Bánki azt igyekezett sugallni, hogy az MLSZ alszik, miközben a sportbizottság hihetetlenül aktív az ügyben. Hangsúlyozta, hogy szerinte a magyar szövetség minden intézkedést a lehető leggyorsabban és legpontosabban hozott meg.

Helmeczy László, az MLSZ alelnöke mindehhez hozzátette, hogy a jelenlegi sporttörvény szerint legfeljebb öt évre lehet eltiltani azt a sportolót, aki bármilyen fogadási ügyben érintett, ezért az MLSZ azt javasolja, hogy ennek a módosítását érdemes megfontolni. Helmeczy azt is elmondta, hogy a magyar szövetség a saját fegyelmi szabályzatában is tervez módosítást, mégpedig azt, hogy a csalásról vagy vesztegetési kísérletről tudomást szerző sportoló, sportvezető, vagy játékvezető azonnali hatállyal köteles feljelentést tenni ilyen esetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?