A bojkott nem old meg semmit

Ahogy a kialakult helyzetet is ők idézték elő. Sokan képmutatásnak tartják a NOB döntését, mondván, más országokban is van dopping, nemcsak az oroszok élnek tiltott szerekkel. Egyetlen más országban sem nyert azonban bizonyítást, sőt, még csak a gyanú szintjén sem merült fel, hogy a doppingolás az állam tudtával, sőt, hathatós támogatása mellett zajlik.

Az oroszok a szocsi olimpia alatt gátlástalanul manipuláltak a mintákkal, össze-vissza cserélgették őket. A labor, amelynek a sport tisztaságát kellett volna szavatolnia, úgy tűnik, csak egy dolgot szavatolt: a minták tisztaságát, minden áron.

Mintha az oroszok úgy gondolták volna, nagy baj úgysem érheti őket. Nagy megbánást nem tanúsítottak, kommunikációjuk párbeszéd helyett inkább erődemonstrációnak tűnt.

Ha a NOB a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére semmilyen szankciót nem hoz, teljesen elvesztette volna a hitelét a doppingellenes harcban. Ha minden orosz sportolót kitilt a játékokról, akkor azokat is bünteti, akik az egészről semmit nem tehetnek.

Hogy mi lesz a megoldás, azt már az is jelezhette, hogy a döntés előtt néhány nappal Vlagyimir Putyin úgy fogalmazott, az oroszok nem fogják bojkottálni a játékokat, akkor sem, ha sportolóik csak semleges zászló alatt versenyezhetnek.

A NOB keddi bejelentése után az Orosz Olimpiai Bizottság viszont közölte, december 12-én hoznak döntést arról, ott lesznek-e sportolóik Pjongcsangban.

A műkorcsolyázó Jevgenyija Medvegyeva a NOB-hoz írt levelében – még a bejelentés előtt – azt írta, nem tudja elképzelni, hogy semleges zászló alatt álljon rajthoz. A hokis Ilja Kovalcsuk ezzel szemben szinte azonnal a NOB sajtótájékoztatója után rendkívül higgadt hangon szólalt meg, rámutatva: címeres mez nélkül is játszhat az ember a hazájáért.

Persze fontos a zászló, fontos a himnusz. De azért a sportban nem olyan szokatlan, hogy nem azt a himnuszt játsszák le valakinek, ami a szívéhez a legközelebb áll – gondoljunk a sok honosításra, az akár többször is országot váltókra, és persze a kisebbségi sportolókra.

Az olimpiai arany akkor is olimpiai arany, ha átadása után nem az zeng a stadionban, hogy „Oroszország a mi szent államunk, Oroszország a mi szeretett országunk”. Tudja ezt a gyorskorcsolyázó Viktor An is, aki a sportolók közül elsőként jelezte – ő bizony semleges zászló alatt is ott akar lenni Pjongcsangban. A bojkott lehetőségére gondolni sem akar.

A bojkott soha nem old meg semmit, csak életeket tesz tönkre – keserűen tudnának beszélni arról mindazok, akik nem lehettek ott 1980-ban Moszkvában, majd 1984-ben Los Angelesben.

Ha az orosz illetékes szervek a NOB döntésére bojkottal válaszolnak, azzal csak azt bizonyítják, hogy „a dicső ország eszméjéért” bármire képesek – nemcsak arra, hogy kedvük szerint játszadozzanak sportolóik doppingmintáival, hanem akár arra is, hogy megfosszák legjobbjaikat életük nagy lehetőségétől. Mikor mit kívánnak éppen az érdekeik.