A BL helyett a Challenge Cupot céloznák meg

komáromi röpisek
Komárom |

Az egyesület történetének alighanem legsikeresebb idénye után is csak addig akarnak nyújtózkodni, ameddig a takarójuk ér. A komáromi UJS Rieker röplabdaklub alelnökével, menedzserével, Ferencz Dáviddal értékeltük a piros-fehérek elmúlt szezonját.

A harmadik extraligás bajnoki cím a férfiaknál, megspékelve hazai rekordot jelentő nemzetközi kupaszerepléssel. Feljutás az élvonalba női vonalon, ezüstérem a férfi másodosztályban, nem beszélve a korosztályos csapatok számos sikeréről vagy épp arról, hogy a lányoknál szinte napi szinten regisztrálnak új jelentkezőket, akik szeretnék kipróbálni magukat a röplabdában. 

Ennyi ünnepelnivaló közül mi volt a legváratlanabb, mi volt a legkellemesebb meglepetés? – tettük fel a kérdést a klub (egyik) mindenesének.

„Két dolgot emelnék ki. A nők feljutása az extraligába hatalmas siker. Három éve dolgozunk rajta, ezért nem mondhatom, hogy teljesen váratlan dolog volt, hogy odaértünk, de senkin nem volt ilyen jellegű nyomás – válaszolta felvetésünkre Ferencz. – Ami igazán kellemes meglepetés volt, hogy a feljutásért vívott osztályozón a Pezinok ellen telt ház volt itthon a sportcsarnokban, és az idegenbeli visszavágóra is eljöttek vagy 150-en Komáromból, kiváló hangulatot teremtve. Örültünk neki, hogy ennyien kíváncsiak a felnőtt női csapatunkra is. A másik csúcspont pedig természetesen a férfiak extraligás bajnoki címe. Tudtuk, hogy olyan csapatunk van, amely a hajrában ott lehet az első háromban, a Szlovák Kupa ezüstje után pedig sikerült aranyat szereznünk a döntő hetedik meccsén.

Mindezt pedig ősszel a Challenge Cupban való remeklés előzte meg, amely során búcsúztatták a luxemburgi bajnokot, a holland Doetinchemet kettős győzelemmel, és első szlovákiai klubként a legjobb 16 közé jutva a portugál Bastardo ellen nem jártak messze a tavaszi negyeddöntőtől sem. Közben zajlottak a Közép-európai Liga minitornái is, a négyfrontos helytállás pedig törvényszerűen magával hozott egy kisebb hullámvölgyet, amiből végül edzőváltást meghúzva lábaltak ki, Richard Vlkolinský helyett addigi védence, František Ogurčák ült át a kispadra. 

Ilyen meccsterhelés mellett idő kérdése volt, mikor jön egy rosszabb periódus, számítottunk rá. Az elveszített kupadöntő után úgy éreztük, a csapatnak kell egy új impulzus, kicsit ki kellett rángatni a fiúkat a megszokott körforgásból. Vissza kellett venni az edzések számából is, hogy a megmaradjon bennük az egészséges motiváció. Az edzőváltás után azt éreztük a játékosokon, hogy felszabadultabbak, ezáltal pedig a mérkőzéseken is jobban tudtak teljesíteni” – magyarázta az I. ligás gárda edzőjeként is dolgozó fiatal szakember. 

Adja magát így a kérdés, az új idényt is hasonló felállásban kezdenék-e, legalábbis ami a szakmai stáb összetételét illeti.

 „Intenzív tárgyalások folynak mind az edzőkkel, mind a játékosokkal. A következő egy hétben el fog dőlni a legtöbb kérdés, változások biztosan lesznek. A csapat magját szeretnénk megtartani, de természetes, hogy a röplabdázóinkat itthonról és külföldről is megkeresik. Utóbbi ajánlatokkal nehéz versenyeznünk, mivel a női extraligával együtt muszáj szem előtt tartanunk, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér – jegyezte meg Ferencz, hozzátéve, nem minden halad a legideálisebb forgatókönyv szerint az anyagi háttér bebiztosításával, de úgy tűnik, extraligás lehet a női csapatuk is, amelynek a játékoskerete 70-80%-ban már rendelkezésükre áll. – Azzal tisztában vagyunk, hogy az összes edzésünk biztosan nem mind lesz a sportcsarnokban, ahol a kosarasok is ott vannak, de az a célunk, hogy a bajnoki meccseket ott játszhassák a nők is. Eddig is sikerült megegyezni és megoldást találni, bízom benne, hogy ez így lesz a folytatásban is.”

Végül a kérdőjeles dolgok közé tartozik a férfiak nemzetközi kupaszereplése is. A komáromiak bajnokként akár a BL-t is megcélozhatnák, amelybe három éve, első szlovákiai klubként már belekóstoltak. 

„Esett róla szó idén is, de nem tartom túl reálisnak, hogy ebben a sorozatban szerepeljünk. Nyilván szuper lenne, egy újabb fantasztikus eredmény, de az fontosabb számunkra, hogy itt, Komáromban, hazai közönség előtt tudjuk játszani az európai meccseinket is. A sportcsarnok paraméterei miatt a BL-t el kéne vinnünk Nyitrára vagy más helyszínre, így számunkra a Challenge Cup lenne a legideálisabb, ha a nemzetközi indulás mellett döntünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?