A bennmaradásért horgásznak

horgász

Nagy a tétje a hétvégén Marcelházán sorra kerülő országos sporthorgászbajnokság második őszi, egyben utolsó fordulójának. A bajnok mellett a három kieső is ismertté válik. 

A nagykaposiak számára az utóbbi a létfontosságú. A háromfordulósra tervezett megmérettetés a koronavírus-járvány miatt kettőre csökkent. A tavaszi, Zsolnán megrendezett első fordulóban az utolsó helyen végeztek a 12 csapatos mezőnyben, de az előttük levő 5-6 csapat még befogható. Pénteken kötelező edzéssel töltik a napot a csapatok. Szombaton és vasárnap 8 és és 14 óra között a Zsitva folyó versenyre kijelölt partszakaszán kezdődik a versenyzés. „A Fleischer Bertalan, Magyar Zoltán, Petőcz Károly, Rusnák Martin, Timko Péter összetételű alakulatra nagy feladat vár – nyilatkozta lapunknak Vernárszky Gyula csapatvezető. – Bízom benne, hogy az elmúlt hónapban Kassán rendezett Cassovia Cup, valamint a vajáni Copus Cup dobogós helyezettjei eléggé motiváltak lesznek. 

A Zsitva vízsodrása egészen más, mint a Vágé, ami előnyünkre válhat. Versenyzőink inkább a csendesebb sodrású folyókhoz szoktak. Ha Fortuna is kegyes lesz hozzánk, akkor sikeresek lehetünk, és a következő kiírásban is ebben az osztályban képviselhetjük régiónkat.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?