A Bayern Madridba is győzni megy

München |

<p>Egygólos hátrányt kell ledolgoznia otthonában a Real Madridnak a Bayern München ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóján, amelynek Kassai Viktor lesz a játékvezetője.</p>

A királyi gárda biztató előjelek mellett készül a bajorok fogadására, hiszen a szombat esti 2-1-es diadalával - amelyet idegenben, az örök rivális, címvédő FC Barcelona felett az El Clásicón aratott - gyakorlatilag megnyerte a spanyol bajnokságot. A nemzetközi sikerrel ugyanakkor jó ideje adós a José Mourinho dirigálta elitalakulat, amely egyfelől okkal bízik a hazai miliőben, a Santiago Bernabéu Stadion 80 ezer nézőjében, másfelől viszont nagyon is óvatosnak kell lennie, mert a Bayern nagy szívvel játszva, megalkuvást nem ismerő harcmodorával előbb a vezetést szerezte meg az első találkozón, majd a Real egyenlítését követően, a legvégén 2-1-re a győzelmet is kicsikarta.

Egyik legjobbjuk, a rendkívül gólerős Mario Gomez - a nyertes találat szerzője, aki idénybeli 10 BL-fellépésén 12 alkalommal volt eredményes - egyáltalán nem a levegőbe beszélt, hanem a nagyon is komoly csapatszándékot fogalmazta meg, amikor leszögezte: "Madridba is győzni megyünk!"

Vagyis aligha vesz fel sündisznóállást a bajor együttes, hogy megpróbálja kihúzni gól nélküli döntetlennel, hanem támadni akar, és ha gólt szerez, roppantul megkeserítheti a blancók életét, mi több: egyáltalán nem zárható ki újabb sikerük - még spanyol földön sem. További motivációt jelenthet a Bayern számára, hogy a Bajnokok Ligája döntőjének május 19-én saját városuk, München ad otthont.

"A Bajnokok Ligája történetében még egy csapatnak sem adatott meg, hogy saját stadionjába játssza a döntőt. Mi azért megyünk Madridba, hogy ezt az álmot valóra váltsuk!" - nyilatkozott Jupp Heynckess, a Bayern vezetőedzője, aki 1998-ban a Reallal nyerte meg a BL-t.

A német gárda háza táján amúgy - most már - rend van, a hírek szerint a vezetőség elsimította tettlegességig fajuló ellentétét az együttes két légiós sztárja, a francia Franck Ribéry és a holland Arjen Robben között, akik a Real elleni BL-csatát követően az öltözőben állítólag össze is verekedtek. Azóta ha igaz, már szent a béke, s mindkét klasszis futballista a közös célért, a Real Madrid kiejtéséért és a Bayern BL-döntőbe juttatásáért harcol vállvetve.

A müncheni vereséget követő bajnoki győzelem a Barca ellen ugyanakkor a Mourinho-társulat hitét és lelki erejét acélozhatja meg olyannyira, hogy a müncheniekkel szemben is kellőképpen eredményes tud lenni, és beverekszi magát a Bajnokok Ligája fináléjába. Ahol amúgy lehet, hogy éppen a Barcelonával kerül majd szembe, amely 0-1-ről várja az angol Chelsea elleni, kedd esti visszavágót a Camp Nou Stadionban. A hovatovább két esztendeje tartó Mourinho-éra előtt kilenc európai trófeát gyűjtött Real Madrid végső BL-sikerében is bízik a csapatkapitány, a világ- és Európa-bajnok kapus, Iker Casillas, aki visszafogott szószólóként ezt mondta:

"Azzal, hogy Barcelonában nyertünk az El Clásicón, hatalmas lépést tettünk előre. Még nem értünk az út végére, de óriási lökést kaptunk a következő meccseinkre. A cél a BL-győzelem."

Amihez azonban először is túl kell jutniuk a Bayernen. A statisztika mindenesetre jelentős müncheni fölényt mutat: az eddigi 19 egymás elleni mérkőzésükből a bajorok 11-et nyertek meg, s két döntetlen mellett hat Real-siker született.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?