A Barcelona királyként halott

<p>A nagy vereségek nagy változásokat hoznak. Mit válthat ki Barcelonában a PSG-től kapott óriási pofon?</p>

A Paris Saint-Germain a futball csúcsát bemutatva verte 4–0-ra az FC Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első játéknapján. Nemcsak a különbséget, hanem a játék képét is figyelembe véve nem túlzás kijelenteni: a katalánoknak semmi esélyük sincs, hogy megfordítsák a párharcot, a kiesés pedig végleg pontot tehet Luis Enrique diadalittasan induló, ám egyre laposabb barcelonai korszakának végére – az asztúriai edzőnek 2017-ben lejár a szerződése, és egyelőre a klub nem kapkod, hogy meghosszabbítsa azt.  „Földöntúli játékot mutattak be, tehetetlenek voltunk” – mondhatta volna Luis Enrique is a 4–0-s párizsi megszégyenülés után, de az idézet Johan Cruyfftól származik, a holland zseni kommentálta eképp, miután csapatával simán kikapott az 1994-es Bajnokok Ligája-döntőben a Milantól. A vereség komoly változásokat indított el a klubnál, a szezont követően távozott, távozni kényszerült Beguiristain, Sztoicskov és Michael Laudrup is.  Rijkaard is ráfizetett egy pofonra 2008-ban hasonlóan nagy verést kapott a Barcelona, akkor a Real Madridtól. A csúfos kudarc nemcsak Frank Rijkaard távozását vetítette elő, de szedhette a sátorfáját Deco és Ronaldinho is, miután Pep Guardiola megérkezett a csapathoz.  2013-ban a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első elődöntőjében a Bayern München a Barcelonát fogadta. A kirobbanó formában lévő bajorok négy góllal küldték haza a katalánokat, akik az egész mérkőzésen csak egyetlen gólhelyzetig jutottak. A visszavágó sem alakult jobban: a Bayern idegenben is nyert 3–0-ra. Az egészségügyi okokból sajnos távozni kényszerült Tito Vilanova helyét Gerardo Martíno vette át a klubnál, a csapat pedig teljesen átalakult: érkezett Neymar, Luis Suárez, Ivan Rakitic, Jeremy Mathieu, Claudio Bravo és Marc-Andre ter Stegen.  Ez a váltás már Luis Enrique csapatának alapját is jelentette – a tréner már első évében triplázni tudott, és az UEFA az év edzőjének választotta, ugyanakkor a fenti példákból is tisztán látszik: a Barcelona komoly veresége általában komoly változásokat is hoz magával, így a korábban ünnepelt Luis Enrique is távozhat az év végén a klubtól.  De mi vezetett idáig? Az identitás elvesztése „Ez a Barcelona már jó ideje nem az a Barcelona – kezdte értékelését a PSG elleni meccsel kapcsolatban a Sky Italián a legendás mester, Arrigo Sacchi. – A spanyol bajnokságban a kisebb klubokat még lerázzák magukról, de a keményebb ellenfelekkel szemben sokszor megáll a tudomány. Manapság ritkán láthatjuk a pályán azt az agresszív, éhes és jól szervezett csapatot, amelyért rajongott a világ. A katalánok tíz évig uralták a labdarúgást, elsősorban a könyörtelen stílusuknak köszönhetően, melyhez csak alkalmazkodni lehetett. Most meg sokszor úgy tűnik, fejjel mennek a falnak, amelyen még Lionel Messi sem tud átjutni, mert mögötte összeesett a csapat, nincs stílus, nincs szerkezet. Ha nincs meg az ötlet, az elképzelés, a stílus, még a legjobb játékosokkal sem juthatsz sehova” – hozta meg könyörtelen ítéletét a maestro.  A vesszőfutás a bajnokságban is folytatódott: a hétvégi fordulóban a Barcelona kínkeservesen győzte csak le 2–1-re a Leganés csapatát. A szurkolóknak azonban a mutatott játéknál is sokkal jobban fájhatott, hogy a kezdőcsapatban mindössze egyetlen spanyol vagy katalán játékos kapott helyet: Sergi Roberto. Beigazolódni látszik a klubhoz közel álló futballfilozófus, Ramon Besa jóslata. „Egyáltalán nem örülök annak, ami történik. A klub eladta a lelkét a Tridentének” – jelentette ki sokak megrökönyödésére, amikor a Barca támadósorában összeállt a rajongásig tisztelt és szeretett Neymar–Luis Suárez–Messi-trió. Ha nem is azonnal – sőt –, de igaza lett.  Egy másik ismert szakíró, Santi Giménez kongatta leghangosabban a vészharangokat a párizsi vereség után.  „A Barcelona nem csak egy futballmeccset veszített el. A csapat ott állt meztelenül, megfosztva méltóságától, a szurkolók fájdalmasan tisztán láthatták a csupasz valóságot. A Barcelona fizikálisan, mentálisan és taktikailag is padlón van. Luis Enriquének nincs tiszta elképzelése a stílusról, a taktikáról. A csapatban nincsenek vezérek, az utánpótlásból nem kerül be senki az első csapatba, a futballfilozófia halott, Luis Enrique munkássága pedig guillotine alá került a francia fővárosban. Végérvényesen kiderült: a király meztelen. És ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy a Barcelona kiesett Európából. Az a baj, hogy a Barcelona kiesett Barcelonából” – írta Giménez a 4–0 után.  Már a közönséggel is csak baj van Hogy mekkora a baj, arról az is árulkodik, hogy a legfrissebb pletykák szerint Lionel Messi a szószólója annak, hogy Pep Guardiola térjen vissza a klubhoz, máskülönben az argentin szupersztár nem látja biztosítottnak a megfelelő színvonalú folytatást. A szóbeszéd olyan erős, hogy már az angol sajtótájékoztatókon is téma.  „Nem, az én időm lejárt, sosem térek vissza a Barcelonához” – szögezte le a hétvégén hevesen Pep Guardiola – nem mintha az ilyen kijelentések olyan sokat jelentenének a futball világában, még ha Guardiola eddig szilárdnak tűnő jelleme áll is mögöttük. Eközben Luis Enrique nemhogy megerősítené a pozícióját a csapat élén – már amennyire lehetséges –, de tovább rontja a helyzetét. A PSG elleni vereséget követően mind Andrés Iniesta, mind Sergio Busquets arról beszélt, hogy „meglepte őket a PSG harcmodora”, és hogy „nem látták tisztán maguk előtt, mit kellene tenniük”. Mikor Luis Enriquét szembesítették a kijelentésekkel az újságírók, kis híján dührohamot kapott, úgy kellett lefogni, nehogy tettleg bántalmazza a riportert. A hétvégi, siralmas produkció után szintén elég szerencsétlenül nyilatkozott. „Nem értem, miért fütyülték ki Gomest. Egyszerűen nincs értelme annak, hogy valaki a saját kedvenceit fütyülje. Persze mindenkinek jogában áll kifejezni a nemtetszését. Nekem a munkám része, hogy kapom a kritikákat, így érthető, ha engem bántanak. De a játékosokat hagyják békén, mert az nem segít semmin, ha őket fütyülik. Egyszerűen nem értem a közönséget” – jelentette ki Luis Enrique, vélhetően csak tovább bőszítve a katalán drukkereket. Csak a csoda segíthet A Barcelona idénye egyelőre ennek ellenére nincsen romokban, bár igaz: jelenleg egyedül a Spanyol Kupa megszerzése tűnik reálisnak. Ettől függetlenül még a bajnokság is összejöhet, noha a Real Madrid előnye tetemesnek tűnik – ezen a fronton még jól jöhet a Barcának a várható BL-kiesés. Ugyanakkor a klub mintha még nem adta volna fel, és tényleg minden eszközt bevet: a héten meglátogatta a csapat edzését Steven Frayne, közismertebb nevén Dynamo, angol bűvész, illuzionista, aki a Varázslat a világ körül című sorozatával lett híres.  Varázslat, nem kevesebb – ez az, amire jelenleg Luis Enriquének a legnagyobb szüksége van.  A Barcelona nagy vereségei a BL-ben AC Milan–Barcelona4–0 (2–0)Massaro (22., 45.), Szavicsevics (47.), Desailly (59.).1994. május 18. Athén, Spirosz Luisz-stadion, 70 000 nézőAC Milan: Sebastiano Rossi – Mauro Tassotti, Christian Panucci, Demetrio Albertini, Filippo Galli, Paolo Maldini (84. Stefano Nava), Roberto Donadoni, Marcel Desailly, Zvonimir Boban, Dejan Szavicsevics, Daniele Massaro. Edző: Fabio Capello.FC Barcelona: Andoni Zubizarreta – Albert Ferrer, Josep Guardiola, Ronald Koeman, Nadal, Bakero, Sergi (73. Qui­que), Hriszto Sztojcskov, Amor, Romário, Txiki Beguiristain (51. Eusebio). Edző: Johan Cruyff. Barcelona–Dinamo Kijev0–4 (0–3)Sevcsenko (9., 32., 44.), Rebrov (79.)1997. november 5. Barcelona, Camp Nou Stadion, 55 000 nézőFC Barcelona: Vitor Baia – Albert Ferrer, Fernando Couto, Oscar García (71. Miguel Nadal), Luis Figo, Giovanni (53. Guillermo Amor), Rivaldo, Sergi Barjuan, Dragan Ciric, Albert Celades, Michael Reiziger. Edző: Louis van Gaal.Dinamo Kijev: Olekszandr Sovkovszkij– Oleg Luzsny (59. Nyikolaj Volosanko), Olekszandr Holovko, Vladiszlav Vascsuk, Jurij Dmitrulin, Jurij Kalitvincev (46. Jurij Maximov), Vitalij Koszovszkij, Andrij Sevcsenko, Szerhij Rebrov, Andrij Guszin (60. Dmitro Mihajlenko), Alekszandr Kackevics. Edző: Valerij Lobanovszkij. Valencia–Barcelona4–1 (0–3)Anguloa (10., 43.), Mendieta (45.), Claudio Lopez (90.), illetve Pellegrino (öngól, 27.)2000. május 3. Valencia, Mestalla Stadion, 55 000 nézőValencia: Santiago Canizares – Mauricio Pellegrino, Miroslav Djukic,Amadeo Car­boni, Jocelyn Angloma, Gaizka Mendieta, Francisco Farinos, Gerard (83. Juan Sánchez), Kily González, Miguel Angel Angulo (78. David Albelda), Claudio Lopez (90. Adrian Ilie). Edző: Hector CúperBarcelona: Ruud Hesp, Michael Reiziger, Frank de Boer, Carles Puyol (46. Winston Bogarde), Josep Guardiola, Phillip Cocu, Boudewijn Zenden (75. Simao), Rivaldo, Gabri, Patrick Kluivert, Dani García (61. Jari Litmanen). Edző: Louis van Gaal. Chelsea–Barcelona 4–2 (3–2)Gudjohnsen (8.), Lampard (17.), Duff (19.), Terry (76.), illetve Ronaldinho (tizenegyesből, 27., 38.)2005. március 8., London, Stamford Bridge, 41 515 nézőChelsea: Petr Čech – Paulo Ferreira (51. Glen Johnson), John Terry, Ricardo Carvalho, William Gallas, Claude Makelele,Joe  Cole, Frank Lampard, Damian Duff (85. Robert Huth), Mateja Kezman, Eidur Gudjohnsen (78. Tiago). Edző: José Mourinho.Barcelona: Victor Valdés – Juliano Belletti (84. Ludovic Giuly), Carles Puyol, Oleguer Presas, Giovanni van Bronckhorst (45 Sylvinho), Deco, Gerard, Xavi Hernandez, Ronaldinho, Samuel to’o, Andrés Iniesta (85. Maxi Lopez). Edző: Frank Rijkaard. Bayern–Barcelona4–0 (1–0)Th. Müller (25., 82.), Gomez (49.), Robben (73.)2013. április 23., München, Allianz Arena, 68 000 nézőBayern München: Manuel Neuer – Philipp Lahm, Jerome Boateng, Dante, David Alaba, Javi Martínez, Bastian Schweinsteiger, Arjen Robben, Thomas Müller (83. C. Pizarro), Franck Ribéry (89. Shaqiri), Mario Gomez (71. L. Gustavo). Edző: Jupp Heynckes.Barcelona: Vicotr Valdés – Dani Alves, Gerard Piqué, Marc Bartra, Jordi Alba, Xavi Hernandez, Sergio Busquets, Andérs Iniesta, Alexis Sánchez, Lionel Messi, Pedro (83. David Villa). Edző: Tito Vilanova. PSG–Barcelona4–0 (2–0)Di María (18., 55.), Draxler (40.), Cavani (72.)2017. február 14., Párizs, Parc des Princes, 46 484 nézőPSG: Kevin Trapp – Thomas Meunier, Marquinhos, Presnel Kimpembe, Layvin Kurzawa – Marco Verratti (69. C. Nkunku), Adrien Rabiot – Angel Di María (61. Lucas Moura), Blaise Matuidi, Julian Draxler (86. J. Pastore), Edinson Cavani. Edző: Unai Emery.Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Gerard Piqué, Samuel Umtiti, Jordi Alba – André Gomes (58. Rafinha), Sergio Busquets, Andrés Iniesta (72. I. Rakitic) – Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar. Edző: Luis Enrique.

 

Hegedűs Henrik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?