A Barcelona elnöke szégyelli magát a frankfurti szurkolók létszáma miatt

Eintracht Frankfurt

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke szégyelli magát, amiért körülbelül harmincezer Eintracht Frankfurt-szurkoló jutott be a Camp Nou Stadionba a két csapat csütörtök esti Európa-liga-negyedddöntőjére.

A katalán klub a szabályoknak megfelelően ötezer jegyet biztosított a német drukkereknek, de további 25 ezren jutottak belépőhöz a hazai szektorokba, így a 79 468 fős közönségnek több mint a harmada a vendégeknek szurkolt.

"Zavarba ejtő, ami ma történt. Nagyon sajnálom, és szégyellem magam. Bizonyos helyzeteket elkerülhetünk, de sokkal szigorúbbnak kell lennünk. Nem engedhetjük, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen" - szögezte le Laporta.

A párharc múlt heti első mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult, a csütörtöki visszavágón viszont a németek már 3-0-ra vezettek, végül 3-2-re győztek, így kiejtették a Barcelonát.

Xavi Hernández vezetőedző közölte, megpróbálta elmondani a játékosainak, hogy az a fontos, ami a pályán történik, és bár a frankfurti drukkerek jelentős létszáma nem segített nekik, de nem is lehet kifogás a kiesésükre.

"Semmi köze egyiknek a másikhoz. Megpróbáltunk a játékra koncentrálni, de nem voltunk jók" - tette hozzá.

Xavi úgy értékelt, nagyon nagy csalódás a kiesés, és bár ellenfelüknél többet birtokolták a labdát, nem alakítottak ki elég helyzetet, az Eintracht viszont a kevés lehetőségét is kihasználta. Hangsúlyozta, az Eintracht megérdemelten jutott tovább, mert csapata az első és a második meccsen sem nyújtott jó teljesítményt.

"Nem kudarcról van szó, mert úgy gondolom, jó úton haladunk, bár az európai porondtól elbúcsúztunk" - nyilatkozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?