A 213. Ferencváros-Újpest derbi következik

Budapest |

<p>A 213. felvonásra kerül sor a Ferencváros-Újpest derbik sorában a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, nyolcadik fordulójában.</p>

Az eddigi rangadók összesített mérlege ferencvárosi fölényt mutat, 95 zöld-fehér győzelem mellett 60 újpesti siker és 57 döntetlen született.    A legutóbbi idényben az ősi rivális fővárosi csapatok mindkét bajnoki összecsapása drámai végjátékot hozott: Újpesten a hazai csapat Bavon Tshibuabua 93. percben szerzett találatával szerezte meg a három pontot, míg a márciusi visszavágón a zöld-fehérek Vladan Cukic 92. percben lőtt bombagóljával diadalmaskodtak, így mindkét mérkőzés 2-1-es hazai győzelemmel zárult.    A vasárnap 16.30-kor kezdődő összecsapást egyértelműen a Ferencváros várja jobb formában, ugyanis Ricardo Moniz legénysége legutóbbi két bajnokiján kapott gól nélkül zsebelte be a három pontot, míg az Újpest az elmúlt két fordulóban csak egy döntetlent ért el.    A fővárosi derbi mellett még egy rangadót rendeznek: a címvédő Győr a - Videoton legyőzésével az elmúlt fordulóban listavezetővé előlépett - Debrecent fogadja. Pintér Attila együttese a rendkívül gyenge bajnoki rajt után úgy tűnik, fokozatosan magára talál, hiszen a legutóbbi két találkozóját megnyerte, ráadásul a hazai pálya előnyt jelenthet számára, mivel a Debrecen még nem nyert idegenben ebben a szezonban.A forduló pénteki nyitómérkőzésén a három mérkőzéses győzelmi szériában lévő Pécs a sorozatban háromszor vesztes Pápa együttesét fogadja.A mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a Kaposvár az újonc Mezőkövesd vendége lesz. OTP Bank Liga, 8. forduló:péntek:PMFC-Matias - Lombard Pápa Termál FC 19.00, v.: Vad II.    szombat:Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 14.00, v.: KassaiSzombathelyi Haladás-Puskás Akadémia 16.00, v.: Andó-SzabóMezőkövesd-Zsóry FC - Kaposvári Rákóczi 18.00, v.: BecsériMTK Budapest-MVM Paks 18.00, v.: BognárVideoton FC - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 20.00, v.: Solymosi    vasárnap:Ferencváros-Újpest FC 16.30, v.: Szabó Zs.Győri ETO FC - DVSC-TEVA 18.30, v.: Farkas A tabella: 1. DVSC-TEVA                    7  5   1   1    20- 6  16 pont 2. Videoton FC                  7  5   1   1    17- 5  16 3. Ferencváros                  7  5   -   2    10- 8  15 4. MVM Paks                     7  4   1   2    12-10  13 5. Diósgyőri VTK                7  3   3   1     9- 8  12 6. Lombard Pápa Termál FC       7  3   1   3     7- 7  10 7. PMFC-Matias                  7  3   1   3    12-13  10 8. Győri ETO FC                 7  2   4   1    10- 8  10 9. Szombathelyi Haladás         7  2   4   1     9- 9  1010. Mezőkövesd-Zsóry FC          7  3   -   4    12-15   911. Újpest FC                    7  2   3   2    13-10   912. Budapest Honvéd              7  2   2   3    10- 8   813. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 7  2   2   3    11-16   814. MTK Budapest                 7  1   1   5     6-10   415. Puskás Akadémia              7  1   1   5     5-15   416. Kaposvári Rákóczi            7  -   1   6     4-19   1 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?