70 perc után elfáradt a DAC

Rózsahegy (Ružomberok) |

<p>Sorozatban harmadik bajnoki vereségét szenvedte el a&nbsp;DAC labdarúgócsapata, amely a&nbsp;Fortuna Liga 25. fordulójában 2:1-re kapott ki Rózsahegyen.</p>

A vendégek a 19. percben szereztek vezetést, amikor Sarr jól ugratta ki Černákot, és a fiatal támadó a hálóba lőtt – 0:1. Černák először kapott helyet a DAC kezdőcsapatában tavasszal. Fél óra játék után ismét a DAC-nak volt egy jó helyzete, de Majerník fejese mellément.

A második félidőben a hazai csapat beszorította a sárga-kékeket a kapujuk elé, és a 70. perc után meg is fordította a mérkőzést: a 71. percben Turčák futott el a bal szélen, lapos beadása több lábon megpattanva Masaryk elé került, aki kihasználta az előtte adódó lehetőséget – 1:1. Három perccel később pedig már a hazaiak vezettek, Janič bal oldali szabadrúgása a hosszú sarokban kötött ki – 2:1.

A DAC sorozatban harmadszor kapott ki a bajnokságban (Trenčín, Trnava, Ružomberok), a rózsahegyiek tavasszal még veretlenek, mérlegük 5 győzelem és 2 döntetlen.

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mert a rózsahegyiek minden meccsen nagy elánnal játszanak, és elöl is veszélyesek. A 70. percig jól játszottunk, aztán elfogyott kicsit az erőnk, a játékosokból sokat kivett a Senica elleni kupameccs, majd a nagyszombatiak elleni bajnoki. A második kapott gól után a fiúk próbáltak legalább egyenlíteni, de a fej hiába akart, ha a láb már nem bírt” – mondta a mérkőzés után a dunaszerdahelyieket irányító Tomislav Maric.

A rózsahegyiek szakvezetője, Ivan Galád nemcsak azért volt boldog, mert egy nappal a mérkőzés előtt ünnepelte a születésnapját. „Ez az összes tavaszi sikerünk közül a legértékesebb. Egy erős ellenfelet pontosan úgy győztünk le, ahogy elképzeltük. Tudtuk, hogy 70 perc után meglesz a terünk arra, hogy eldöntsük a meccset. Ez a legszebb ajándék, amit a játékosoktól kaphattam a születésnapomra. Egész héten arról beszéltünk, hogy a meccs a 70. percben kezdődik, addig döntetlennek kell lennie. Tudtuk, hogy a DAC-nak sűrű a programja, és kupadöntőt szeretne játszani, ezért biztosak voltunk benne, hogy az utolsó húsz percben a miénk lehet a meccs.”

Ružomberok–DAC 2:1 (0:1)

Góllövők: Masaryk (71.), Janič (74.), ill. Černák (19.).

Játékvezető: Hrčka, 1927 néző.

Sárga lap: Rosa, Boszorád, Vavrík, ill. Štepanovský, Turňa, Sarr, Peter Majerník, Ljubicic.

RUŽOMBEROK: Nikolics–Boszorád, Práznovský, Rosa, Dagbasjan–Nagy, Zošák (87. Lupták)–Janič (82. Vavrík), Gerát, Lovás (46. Turčák)–Masaryk.

DAC: Polaček–Turňa, Michalík, Majerník, Szabó O.–Ljubicic, Horváth (79. Sabler)–Štepanovský (62. Ujlaky), Sarr, Brašeň–Černák (69. Jurčo).

(Frissítve: 19.31)

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?