Már nemegyszer jelesre vizsgázott a rimaszombati pálya
Vorau (Ausztria) és Kóspallag (Magyarország) után Rimaszombatban zajlik szombaton (kezdés: 9,00 és 12.30) a 3D íjászok idei Európa-kupa-sorozatának harmadik, utolsó viadala.
Lévay Tibor főszervező, a helyi Bástya-klub vezetője lapunknak elmondta, hogy a lehető legerősebb mezőny gyűlik össze a Majális-erdőben. Az indulók legalább egynegyede világ- vagy Európa-bajnokként érkezik a gömöri városba.
„Hat ország képviselteti magát, Ausztria sajnos lemondta a részvételt, pedig a hónap elején 100 szlovákiai versenyző rajtolt náluk a moosburgi világbajnokságon – sajnálkozott a vendéglátó, aki jelezte, mivel csak két pálya vár az indulókra, így limitált a létszám, mintegy 130 versenyző várható. – Eljön Vánky Iván, a HDH-IAA világszövetség magyar elnöke is. Nagy csaták várhatók, hiszen aki nem volt dobogós a minapi vb-n, az oda próbál feljutni, a dobogó tetejéről leszorultak a legjobbak akarnak lenni, a friss világbajnokoknak pedig illő helytállni. Tehát nagy kihívás vár mindannyiukra, ami még érdekesebbé teszi az Ek-viadalt.”
Az Ek-sorozat érdekessége, hogy mindhárom verseny egyedülálló, nincs összetett sorrend. Három egyedi viadalt lehet csak megnyerni. De van egy kapocs, ami mégis összefogja az idei versenyeket: mindhárom helyen olyan (emlék)érmet kapnak az íjászok, amelyek összeillesztésével egy kép tárul eléjük. Ennek az utolsó részét vihetik haza Rimaszombatból.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.