300 milliót keresett a Sparta

A Real Madrid keddi továbbjutása után a prágai Sparta is a legjobb tizenhat között érezheti magát. Nagy valószínűséggel a Bajnokok Ligájának címvédője, a Bayern München is a második szakaszban folytathatja. A Fenerbahce és a Szpartak Moszkva már csak az UEFA Kupa 3. fordulójába jutásért harcolhat.

Ľubomír Moravčík (jobbra) az FC Porto ellen játszotta első Bajnokok Ligája-mérkőzését. TASR/AP-felvétel Vladimír Labant, Rastislav Michalík és Peter Babnič csapata, a Sparta Praha a szerdai, rotterdami győzelem után a legrosszabb esetben a második helyen végez a H-csoportban, ami biztos továbbjutást jelent. A prágaiak ugyan az eddigi négy találkozójukon két pontot veszítettek (a Bayern ellen idegenben 0:0), de továbbra is kapott gól nélkül listavezetők. Jaroslav Hřebík vezetőedző a találkozó után megdicsérte csapatát, mivel betartották a taktikai utasításokat: „Másképp kellett játszanunk, mint a prágai meccsen. Tudtuk, hogy a Feyenoord hazai pályán támadó felfogásban futballozik. Egy kivételtől eltekintve elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Mivel idő előtt kiharcoltuk a továbbjutást, a szombati, Ostrava elleni bajnoki meccsen több játékost pihentetni fogok.“

Tétmeccsen már több mint 19 órája nem kapott gólt a prágaiak fiatal kapusa, Petr Čech: „Van Hooijdonk helyzeténél szerencsém volt, hogy a holland támadó a felső kapufát találta el.“ A Sparta szerdai győzelme rekordbevételt hozott a csapat kasszájába. Már most biztos, hogy több mint tízmillió svájci frankot (kb. 300 millió szlovák koronát) focizott össze a Hřebík-legénység. Ez több, mint amennyit 1996-ban a cseh válogatott „keresett” az Európa-bajnokságon!

A csoport másik találkozóján már az első félidő után eldőlt a meccs sorsa. A bajorok tetszés szerint érték el a gólokat. Főleg a bosnyák Haszan Szalihamidzsics volt elemében, aki három gólpasszt adott társainak. Uli Hoeneß, a müncheniek menedzsere: „Szép ajándék ez a győzelem Ottmar Hitzfeld edzőnek, aki jubileumi, 50. Bajnokok Ligája meccsén ült a kispadon. Ünnepelni nincs időnk, mivel már szombaton a Kaiserslautern ellen játszunk. És a Bayernnak minden találkozót meg kell nyernie!“

A G-csoportban még minden lehetséges, mind a négy csapat továbbjuthat. Remek focit hozott a manchesteri találkozó. Az összecsapás negatív hőse a hazaiak francia kapusa, Fabien Barthez volt. Három alkalommal ugyan remekül hárított, de két potyagólt is kapott. A találkozóhoz tartozik, hogy Javier Iriuta, a La Coruna edzője a mérkőzés szünetében lecserélte Molina kapust, mivel szerinte nagyot hibázott Van Nistelrooj második találatánál.

Pályafutása során először játszott a BL-ben Ľubomír Moravčík. A volt szlovák válogatott az 55. percben lépett pályára, de a glasgowi zöld–fehéreken ő sem tudott segíteni. Pavel Nedvěd – eltiltását követően – ismét szerepelt a Juventus színében. A torinóiak annak ellenére, hogy óriási fölényben játszottak, csak egygólos győzelmet arattak.

Megszakadt a leverkuseniek veretlenségi sorozata, sőt, a Bayer gárdájában a hétvégi bajnoki meccsen sérülés miatt hiányozni fog Jens Nowotny. Jó lenne azonban, ha a csapatkapitány felépülne a jövő keddi, Fenerbahce elleni összecsapásra, mivel Lucio és Placente sárga lapok miatt nem állhat az edző rendelkezésére.EREDMÉNYEK, E-CSOPORT: FC Porto–Celtic Glasgow 3:0 (2:0), góllövők: Clayton Cruz (1., 61.), Silva (45.), 35 ezer néző. Juventus–Rosenborg 1:0 (1:0), g.: Trezeguet (25.), 55 ezer néző.

1. Juventus 4 2 2 0 5:3 8

2. FC Porto 4 2 1 1 5:2 7

3. Celtic 4 2 0 2 4:6 6

4. Rosenborg 4 0 1 3 2:5 1

Következik – október 23.: Rosenborg–Celtic, Juventus–FC Porto.F-CSOPORT: Lyon–Fenerbahce 3:1 (1:1), g.: Govou (45.), Carriere (52.), Delmotte (68.), ill. Oktay (35.), 40 ezer néző. Barcelona–Leverkusen 2:1 (2:1), g.: Kluivert (12.), Luis Enrique (38.), ill. Ramelow (32.), 60 ezer néző.

1. Barcelona 4 3 0 1 8:3 9

2. Leverkusen 4 3 0 1 6:4 9

3. Lyon 4 2 0 2 4:4 6

4. Fenerbahce 4 0 0 4 2:9 0

Következik – október 23.: Fenerbahce–Leverkusen, Lyon–Barcelona.

G-CSOPORT: Olympiakosz–Lille 2:1 (0:1), g.: Alekszandrisz (54.), Niniadisz (64.), ill. Bassir (37.). Kiállítva: Giovanni (88.– Olympiakosz), 35 ezer néző. Manchester United–La Coruna 2:3 (2:2), g.: Van Nistelrooj (7., 40.), ill. Tristan (38., 60.), Gonzalez (37.), 66 ezer néző.

1. La Coruna 4 2 2 0 8:6 8

2. Manchester 4 2 0 2 6:5 6

3. Lille 4 1 1 2 5:5 4

4. Olympiakosz 4 1 1 2 5:8 4

Következik – október 23.: Deportivo La Coruna–Olympique Lille, Manchester United–Olympiakosz Pireusz.H–CSOPORT: Bayern–Szpartak Moszkva 5:1 (3:0), g.: Pizarro (7., 22.), Elber (34., 52), Zickler (90.), ill. Beszcsasztnih (58.), 15 ezer néző. Feyenoord–Sparta 0:2 (0:1), g.: Jarošík (43.), Novotný (78.). Kiállítva: Van Hooijdonk (68.), De Haan (74. – mindkettő Feyenoord), 40 ezer néző.

1. Sparta 4 3 1 0 8:0 10

2. Bayern 4 2 2 0 10:4 8

3. Feyenoord 4 0 2 2 4:10 2

4. Szpartak 4 0 1 3 4:12 1

Következik – október 23.: Szpartak Moszkva–Sparta Praha, Bayern München–Feyenoord Rotterdam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?