21 fiatal sporthorgász versenyzett Abarán

horgász

A Szlovák Sporthorgászszövetség nagykaposi alapszervezete szervezésében előbb a felnőttek, majd a legfiatalabbak foglalták el helyüket az abarai horgásztavon, hogy bizonyítsák rátermettségüket.

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából rendezett sporteseményen 21-en izgulták végig a kétórás versenyt, ki több, ki kevesebb sikert elérve.

„A kitartás azonban mindenért kárpótolt. Ezt a díjátadás alatt is lehetett látni az arcokon – nyilatkozta lapunknak Vernárszky Gyula, az alapszervezet sportvezetője. – Jó volt látni, hogy a szabadban eltöltött órák szülőknek, gyerekeknek egyaránt kellemes időtöltést jelentettek. Ezek alapján elmondhatom, hogy az utánpótlás terén jó úton haladunk. Remélem, hogy versenyzőink hazai és nemzetközi szinten elért eredményei kellő motivációként szolgálnak fiataljaink számára. Kellő önbizalmat, fegyelmet és az elmaradhatatlan kitartást kívánom számukra, és akkor bizonyára a várt siker sem marad el.”

Dobogós helyezettek: 1. Igyártó Attila (1120 g), 2. Kocsis Kitti (1105 g), 3. Kocsis Betina (990 g).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?