Sport

2020 sportos botrányai

A Slovan vesszőfutása a nemzetközi porondon, Novak Djokovics kizárása a US Openről, Aján Tamás kétes ügyei és azok, akik megszegték a koronavírussal kapcsolatos járványügyi szabályokat. Ezúttal az év botrányaiból szemezgettünk.
Mészáros György

2020. december 28. 19:23

ifj. Ivan Kmotrík
Ifj. Ivan Kmotrík és az ő outfitje, amely a hírnév felé száll... - Somogyi Tibor felvétele

A Slovan focicsapatának vesszőfutása

A pozsonyi csapat a Bajnokok Ligája-selejtezőjének 1. fordulójában az izlandi Klaksvík ellen lépett volna pályára. Ám a szigetországba való megérkezésük után fizioterapeutája pozitív koronavírustesztet produkált. A helyi hatóságok két hétre karanténban akarták zárni a csapatot, vagy visszaküldték volna őket Szlovákiába. Az UEFA közbelépett, és a Slovan B-csapat útra kelt, hogy a másnapra halasztott meccsen velük töltsék fel a keretet azok helyett, akik karanténba kerültek. Végül az UEFA mégsem engedte lejátszani a meccset, a Klaksvík 3:0-val továbbjutott. A Slovan az Európa-liga-selejtezőjében vigasztalódhatott volna, ám a második fordulóban, a jóval gyengébb finn Kuopiotól büntetők után vereséget szenvedtek. 

slovan

Aján sikkasztása

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke ellen a nyomozócsoport komoly vádakat hozott fel. A jelentés szerint Aján 3 millió dollárt sikkasztott, manipulálta a doppingeredményeket és korrupciós ügyei is voltak. A 81 éves sportdiplomata lemondott a funkciójáról az IWF-ben.

aján tamás

A korrupt Lamine Diack 

A Nemzetközi Atlétikai-szövetség korábbi (1999–2015) elnökét szeptemberben két év börtönbüntetésre és félmillió eurós pénzbírságra ítélték Párizsban, amiért többek között 3,45 millió eurót fogadott el orosz sportolóktól, és ennek fejében doppingesetek tussolt el.

diack

Orosz tiltás

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az Oroszországban rendszerszinten jelen lévő doppingolás miatt két évre eltiltott minden orosz sportolót attól, hogy nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak. Továbbá az ország 2022 decemberéig nem jogosult nagyobb sportesemények rendezésére.

orosz zászló

Novak Djokovics kizárása a US Openről

A szerb teniszező nem zárt jó évet, annak ellenére sem, hogy világelsőként végzett, valamint megnyerte az AusOpent még az év elején. Nyáron az általa szervezett Adria Tour elnevezésű tornán több játékos – Grigor Dimitrov, Borna Coric – és ő maga is megfertőződött koronavírussal. Valószínűleg azért, mert a tornán szinte senki nem tartotta be a járványügyi előírásokat.

Ráadásként a világelsőt a US Openről is kizárták, miután a nyolcaddöntőben, a Pablo Carreno Busta elleni mérkőzésen dühből elütött egy labdát, ami eltalált egy vonalbírót, akit el is kellett szállítani a helyszínről. 

djokovics

Zsolnai szerződések

Jozef Antošík klubtulajdonos márciusban felszámolást kért az MŠK-ra, miután a játékosok nem fogadták el a vezetőség által javasolt fizetéscsökkentést a koronavírus-járvány idejére. Ennek eredményeképp a keret 17 játékosának felmondtak. Az érintett futballisták később Dominik Holec csapatkapitányon keresztül üzentek, miszerint ők készen álltak a kompromisszumra, de a klub által javasolt 80 százalékos bércsökkentést elfogadhatatlannak tartották. Végül a likvidáció megszűnt, a klub pedig az őszi szezonban is ott volt a Fortuna Ligában. 

zsolna

A II. liga körüli káosz

Márciusban a koronavírus járvány miatt a Ligás Klubok Uniója és a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) felfüggesztette a Fortuna Ligát és a II. ligát is. Az élvonallal ellentétben azonban sokáig kérdéses volt a a második liga sorsa. Sokáig úgy tűnt, hogy nem folytatódik a sorozat, a SFZ végrehajtó bizottsága már meg is szavazta a sorozat idő előtti befejezését, azonban egy héttel később megváltoztatta a döntését, és rövidített formában, hat csapattal folytatódott a bajnokság. A rövidített menetrenddel és annak elszámolásával azonban több klub elégedetlen volt, és véleményének hangot is adott.

II .liga

A régiófoci törlése

Ahogy a felsőbb bajnokságokat, úgy március végén az alacsonyabb osztályok pontvadászatait és a korosztályos bajnokságokat is felfüggesztették, majd véglegesen törölték. Sehol sem hirdettek feljutókat, sem pedig kiesőket. Augusztusban új idénnyel ugyan pár meccs erejéig folytatódtak a bajnokságok, ám októberben ismét felfüggesztették azokat. 

régifoci

Ifj. Kmotrík performansza

Az ősz rangadóján, a DAC–Slovan meccsen a pozsonyiak alelnöke, ifj. Ivan Kmotrík jogtalanul, csapatvezetőként dirigálta a koronavírus-fertőzött Darko Milanic helyett a fővárosiakat. A SFZ fegyelmi bizottsága ezért 2000 euróra büntette, és 2021 júniusának végéig megltiltotta számára, hogy a technikai zónákban és az öltözőkben tartózkodjon.

Tilosban járók

Mi a közös Kyle Walkerben, Luka Jovicsban és James Hardenben? Így vagy úgy, de mindhárman sportoló megszegte a koronavírussal kapcsolatos járványügyi szabályokat. Jovicsnak emiatt komoly pénzösszeggel kellett kiváltani a féléves börtönbüntetését.

walker
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Eduard Heger

Elkészült a helyreállítási terv: a tét több mint 6 milliárd euró

Zuzana Čaputová

Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére

tavasz illusztráció

Ilyen időnk lesz kedden

sport a tv-ben 4

Képernyőn a BL-nyolcaddöntők visszavágói

érsekújvár

Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

Kamala Harris EP

Kamala Harris is felszólalt Európai Parlamentben a nemzetközi nőnap alkalmából

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.