12 millió forint bírságot szabott ki a NAV a Hungaroringen

Budapest |

<p>Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Hungaroringen, a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.</p>

 

A közleményben azt írták, az ellenőrzés tapasztalatai szerint az árusok minden második esetben "elfelejtettek" számlát vagy nyugtát adni a vásárlóknak, illetve sok volt a "feketemunkás" és a bevételeit eltitkoló taxis is, akik szinte egyetlen alkalommal sem adtak nyugtát a viteldíjról.

A közlés szerint többen engedély és adószám nélkül árultak, és a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták - tették hozzá.

A NAV munkatársai 221 alkalommal végeztek ellenőrzést, összesen 12 millió forintos bírságot szabtak ki, emellett a vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, az árusoktól pedig hamis márkajelzésű ruhákat is lefoglaltak.

A 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a hétvégén rendezték meg a Hungaroringen, a futamot Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?