Zsidó múzeum lesz Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<div>Közép-Európában ez volt az egyetlen város, amelyben többségben zsidók laktak.</div>

A múzeumot az önkormányzat és a Zachor Polgári Társulás alapítaná, egy zsidó család házában kapna helyet, az oktatási központtal együtt.  „A képviselő-testület a héten jóváhagyta a projekt önrészének finanszírozását” – tájékoztatta lapunkat Horváth Zoltán alpolgármester. Október végén adják be a pályázatot Kassával és több magyarországi várossal közösen. Kornfeld Tibor, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség tagja elmondta, két éve, a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen beszéltek először a múzeum megalapításáról. „A zachor héberül azt jelenti, emlékezz. Dunaszerdahely volt Közép-Európa egyetlen olyan városa, ahol többségben zsidók laktak. Mára szinte teljesen eltűntek ennek nyomai. A múzeum felhívná a figyelmet a város történelmének e szakaszára” – nyilatkozta Kornfeld Tibor. 280 ezer euró támogatást kértek, a pénzből felújítanák és bővítenék azt a házat, amelyben egykor egy zsidó család élt, majd 1991 után a város tulajdonába került. A pincében és a földszinten berendeznék a múzeumot, az emeletre előadótermet és könyvtárat terveznek. A társulás a tárlattal kapcsolatban már egyeztetett a galántai, a sároseperjesi és a pozsonyi hitközséggel. Több külföldön élő zsidó is jelezte, hozzájárulna a múzeum berendezéséhez.„Minden feltétel adott ahhoz, hogy egy jól működő múzeumot alakítsunk ki” – folytatta Kornfeld Tibor. Ha megkapják a támogatást, 2018-ra, a zsidó népirtás 75. évfordulójára elkészülhet a létesítmény. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?