Zöld oázist a Kis-Duna partján

Éberhard |

<p>A csallóközi település lakói megelégelték az állami szervek tétlenségét, kezükbe vették az irányítást, és tisztítani kezdték a Kis-Duna partját.</p>

Szombaton közel százan dolgoztak a község központjában húzódó folyóparton és távolították el az ágakat, bozótot. A helyieket egyáltalán nem kellett győzködni, állítja Alžbeta Šimonovičová önkormányzati képviselő, az akció kezdeményezője. Mint mondta, az éberhardiak tudatosították, hogy önerőből óriási eredményeket érhetnek el, a munkába a községben működő civil szervezetek, sportegyesületek is bekapcsolódtak. „Az éberhardiak nagyon összetartanak, fontos nekik, hogy környezetük szép legyen. Nagyjából két kilométeres szakaszon távolítottuk el a vízbe dőlt fákat, bozótot. Ezzel évek óta senki nem törődött. A tisztításra engedélyt kértünk a somorjai Duna Ármentesítő Vállalattól, valójában ez az ő feladata lenne” – mondta munka közben Šimonovičová, hozzátéve, hogy a vállalat pénzhiányra hivatkozvanemvégzi elamunkát. 
A helyiek a Pro Eberhard Polgári Társulással a Kis-Duna partján található vadászháznál egy csónakházat szeretnének építeni. A kitisztított részen csónakázásra is lehetőség nyílna a Kis-Duna Cseklészig húzódó mellékágán. A jövőben kenutanfolyamokat is indítanának gyerekeknek, a tőkésszigeti csónakházzal közösen. Idén ismét pályázati úton megpróbálnak pénzt szerezni a part revitalizációjára, de ha nem sikerül külső forrásból pénzt keríteni, saját erőből is megoldják a tisztítást. „A megálmodott zöld oázisunkon már múlt évben dolgozni kezdtünk. Tavaly az Orange alapítványnál elnyert összegből alakítottunk ki a parton egy hűsölőt, tűzrakásra alkalmas helyet, gyerekeknek mászókákat, információs táblákat helyeztünk ki, azóta a part megtelt élettel, megerősítettük az oázisunkhoz vezető utat, így tavaly már ott szerveztük a Futás az egészségért programot. Mind a felnőttek, mind a gyerekek nagyon kedvelt kikapcsolódási helyévé vált az oázis, amelynek környékét a község mindig rendben tartja” – mondta Alžbeta Šimonovičová. Szeretnék meghosszabbítani a part mellett húzó tanösvényt és további tájékoztató táblákat szeretnének kihelyezni.
Az éberhardiak a Föld napján (április 22.) folytatják a munkát, akkor Pozsonyivánka, Dunahidas és Tőkéssziget (Zálesie) községekkel együtt tisztítják ki a Kis-Duna mellékágából a szemetet. Tavaly hét konténerre való hulladék gyűlt össze.
B. Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?