Ziman: Egyetlen gyerek sem veszhet el

Negyvenöt évig volt a pályán, ebből húsz évig irányította a feledi alapiskolát, idén először nem volt jelen a tanévnyitón sem mint pedagógus, sem mint iskolaigazgató.

Nagyon vegyesek az érzéseim, a lábam és a szívem az iskola felé visz, az eszem viszont már mást mond. Nagyon hiányozni fog a szakma, de úgy éreztem, eljött az ideje, hogy átadjam a helyem a fiataloknak. Tudni kell megállni. Húszévnyi igazgatói munka nekem is elég volt, és az intézmény szempontjából is ideje volt a váltásnak, jó ideje egy szemlélet uralkodott az iskolában, hiszen az ember szívét-lelkét beleadja abba, amit csinál. Ilyen korban már másképpen gondolkodunk, mint egy 30-40 éves.

Húsz évig vezette a feledi Szombathy Viktor Alapiskolát. Mi okozta a legnagyobb nehézséget az elmúlt évek alatt, illetve mire a legbüszkébb?

A legnagyobb gondot az iskola épülete okozta, előbb rendkívül rossz állapotban volt, de sikerült korszerűsíteni, viszont folyamatosan helyszűkével, helyhiánnyal küzdöttünk, s ez máig tart, az iskolát bővíteni kellene. Az idei tanévben harminccal lesz több diák Feleden, mint tavaly volt, összesen több mint 450 diák. Az oktatói-nevelői munkához meg kell teremteni a feltételeket. Feleden két épületben működik az iskola, a köztük levő 500 méteres távolságon napi szinten ingáznak a pedagógusok. Éveken keresztül különböző kiskapukkal igyekeztünk orvosolni ezt a helyzetet, jó lenne már egy „nagykapu”, egy konkrét megoldás. A legbüszkébb arra vagyok, hogy sikerült kialakítani egy olyan tantestületet, melynek tagjai nemcsak a tanítási időben vannak együtt, hanem szabadidejükben is keresik egymás társaságát, mert nemcsak tanítókat neveltem, hanem embert is.

Idén ön fogalmazta meg a pályakezdő pedagógusoknak szánt „Útravalót”. Milyen most pályakezdő pedagógusnak lenni?

Nagyon nehéz feladat vár rájuk, de bízom abban, hogy talpraesett végzősök kezdik el a pályafutásukat, és képesek lesznek felismerni, mi rejlik egy-egy gyermekben. Vannak nagyon tehetséges gyerekek, akiket tovább kell fejleszteni és erősíteni, de vannak nagyon gyenge tanulóink is, akiket fel kell zárkóztatni, nem szabad elvesznie egyetlen tanulónak sem, mert akkor elveszik a jövőnk.

Ön szerint a jelenlegi felsőoktatási képzés felkészíti a pályakezdő pedagógusokat azokra a valós állapotokra, melyekkel szembe kell nézniük egy-egy iskolában? Számos tanintézményben a tudás átadása mellett az alapvető szocializációs szokások elsajátíttatása is a pedagógusokra vár.

Szerintem nem. Tudást ugyan ad az egyetem, de gyakorlatot csak az iskolában lehet szerezni. Ha szerencséje van a kezdő pedagógusnak, és olyan tantestületbe kerül, ahol szívesen fogadják az új kollégákat, ahol megosztják vele a tapasztalatokat, akkor könnyebb dolga lesz a pályán. Bízom benne, hogy Feleden ilyen közösség van, felkarolják a kezdőket és segítik őket, mert csak közösen tudunk eredményeket elérni, egyedül senki nem váltja meg a világot.

A diákok tesztelését követően több alkalommal is elemeztük az eredményeket. Ön szerint mit tud tenni egy feledi tantestület azért, hogy le tudja dolgozni azt a hátrányt, mellyel számos diák megkezdi tanulmányait?

Én úgy látom, az új módszerek bevezetése sokat segített a diákok felzárkóztatásában, ezt folytatni kellene, nyitottnak kell lenni az újabb és újabb módszerekre. Nálunk nagyon hasznos volt a kooperatív módszer vagy a projektoktatás. A havonta egyszeri projekthéten nagyon szép munkák készültek, nem csak a diákok lexikális tudása bővült, és nem direkt módon, hiszen elegendő volt felkelteni az érdeklődésüket, önmaguk is tanulni akartak. Érdekes tapasztalat, hogy ezzel a módszerrel a halmozottan hátrányos helyzetű, nehéz sorsú diákokat is meg lehet fogni.