Waterfall – egy királyhelmeci együttes viszontagságai

A Duna Televízió Molto Vivace zenei esték című műsorában nemrégiben bemutatták a királyhelmeci Waterfall zenekarnak az A38 Hajó színpadán rögzített koncertjét. A 2002 novemberében alakult együttes énekesével, Nádasdi Péterrel beszélgettünk.
A Waterfall If Not Now című albuma még 2005 márciusában jelent meg.

A Duna Televízió Molto Vivace zenei esték című műsorában nemrégiben bemutatták a királyhelmeci Waterfall zenekarnak az A38 Hajó színpadán rögzített koncertjét. A 2002 novemberében alakult együttes énekesével, Nádasdi Péterrel beszélgettünk.

A Waterfall If Not Now című albuma még 2005 márciusában jelent meg. Milyen volt a lemez fogadtatása?

Rendkívül kedvező. A számainkat több kereskedelmi adó, pl. a Twist Rádió is játszotta. A New Generation című dalunkra készített klipünket a Music Box és a Markíza is bemutatta, ott a Deka című zenei műsor slágerlistáján többször második helyezett volt a szám. Az együttes jó néhány hazai és külföldi helyszínen lépett fel, valamint a Peha együttes előzenekaraként tíz koncertből álló országos turnén hallhatott bennünket a közönség. A Waterfall bejutott a Coca-Cola PopStar elnevezésű könnyűzenei verseny országos döntőjébe, melyet 2006. május 18-án tartottak a pozsonyi Babylon klubban. A versenybe abban az évben összesen 251 előadó nevezett be, nekünk sikerült a legjobb négy közé kerülnünk. A győztes, Ivo Bič egy önálló album elkészítésére kapott lehetőséget, és képviselhette az országot a hollandiai Gröningenben megrendezett Eurosonic könnyűzenei fesztiválon. A döntő többi három résztvevőjének, köztük nekünk is, „csak” a dicsőség jutott, ám ennek ellenére azt hiszem, hogy a 2006-os esztendő kifejezetten sikeres időszak volt a zenekar életében.

Pedig emlékeim szerint 2006 számotokra finoman szólva sem indult szerencsésen.

Igen, a zenekar próbatermét februárban kifosztották. A tettesek három szaxofont, egy klarinétot, egy akusztikus gitárt és egy szintetizátort vittek el, valamint hangszórókat, effekteket, keverőpultot és mikrofonokat is. Az általuk okozott kár meghaladta a 280 ezer koronát. Bár a rendőrség a lopás gyanúsítottjait viszonylag hamar elfogta, ám a hangszerek és a műszaki berendezések zöme máig nem került elő. A zenekarnak ekkor újra az a Guido Signorini olasz üzletember sietett a segítségére, akinek a hathatós támogatása nélkül korábban sem a nagylemezünk, sem a klipünk nem készülhetett volna el.

Fortuna istenasszony a múlt évi, budapesti fellépésetekkor sem fogadott titeket a kegyeibe.

Az augusztus 20-i tűzijátékon a nagyszínpadon 15 ezer ember előtt léptünk volna fel, ám a vihar szétverte a rendezvényt. Persze, a pénzünket ennek ellenére megkaptuk, ám nekünk fontosabb lett volna, ha ekkora közönségnek zenélhetünk. Igaz, nincs okunk panaszra, hiszen az elmúlt két évben játszottunk a Szigeten, sikerült végigturnéznunk az országot a ZeneVAN projekt keretében, és nyaranta több fesztiválon léptünk fel.

Magyar kereskedelmi rádiók tévék játszották a dalaitokat?

Nem, eddig csak a Duna tévében mutatták be a koncertünket. A testvérem, János (Nádasdi János, a Kistehén zenekar tagja – a szerk. megj.) igyekszik a megfelelő fórumokon népszerűsíteni a Waterfallt, ám egyre nagyobb hiányát érezzük annak, hogy nincs, illetve soha nem is volt menedzserünk. A továbblépéshez szükségünk lenne ilyesfajta segítségre is.

Tudtommal tavaly tagcserék is voltak az együttesben.

Egy éve kilépett a zenekarból a basszusgitáros, Múdry Valér, ĺrországban él. A hangszerét Mátyás Róbert, az addigi dobosunk vette át. Egy darabig Hornyák Gergő játszott velünk, egy ideje pedig Kóbori Dávid, egy 17 éves szentmáriai srác ül a doboknál. Zagyi Róbert személyében új gitáros csatlakozott a csapathoz. A régi tagok közül Móricz Walter énekel és gitározik, a billentyűsünk és a fúvósunk Pataky Károly, Haminda Tibor pedig, aki három éve van a zenekarral, az ütős hangszereken játszik. Jómagam énekelek.

Az elmúlt időszak hazai és külföldi fellépéseivel anyagi megbecsülés is együtt járt?

Persze, a gázsit – aminek nagy részét a felszerelésre költöttük – általában megkaptuk. Komoly pénzeket azonban nem kerestünk, a zenekar tagjai közül egyelőre mindenkinek van civil állása is, a dobosunk kivételével, aki középiskolás.

Lesz új Waterfall-lemez?

Várhatóan 2008 májusára készül el. Öt-hat számot már rögzítettünk, a többin most dolgozunk.

Ki fedezi a költségeket?

A pénzt a zenekar tagjai adják össze, és valószínűleg újra számíthatunk Guido segítségére is. Ezen kívül különböző pályázatok kidolgozásával próbálunk meg támogatást szerezni.

Négy éve azt nyilatkoztad, hogy az elkövetkező időszakban boldog leszel, ha egyáltalán kiadjátok a kislemezeteket (akkor még nagylemezről szó sem volt), s ha a hazai meg a külföldi média bemutatja a klipeteket. Remélted, hogy sikerül azt elérnetek, hogy a közönség és a szakma komolyan odafigyel majd a zenétekre. Ezek a vágyak nagyrészt beteljesedtek. Mi lesz ezután a Waterfallal?

A lelkesedésünk töretlen. Az elmúlt években zeneileg fejlődtünk, a közönség és a szakma egyes visszajelzései abban a hitünkben erősítettek meg minket, hogy van értelme annak, amit csinálunk. A jövőt illetően bizakodó vagyok. Épp a Kistehén zenekar a példa arra, hogy előbb-utóbb jönnie kell a sikernek. Kollár Klemencz László, a Kistehén együttes vezetője már majdnem 40 éves volt, amikor a Szájbergyerek című szám „beütött”. Az együttes ezt követően New Yorkban is fellépett, jelenleg pedig egy amerikai turné szervezése folyik...

Ha már a Kistehén zenekart említetted, ők éppen azáltal lettek sikeresek, hogy maximálisan kihasználták az internet adta lehetőségeket.

Lehet, hogy mi is követjük azoknak a zenekaroknak a példáját, akik az interneten szabadon letölthetővé tették az albumaikat. Az együttes honlapján, a www. waterfall.sk honlapon egyébként számaink most is hozzáférhetőek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?