Voltak, akik egy órát is várakoztak az ügyeletes gyógyszertár előtt

Voltak, akik akár egy órát is várakoztak az ügyeletes gyógyszertárak előtt

Akik sorra jutottak se biztos, hogy megkapták azt, amit kerestek.

Az utóbbi időben kialakult gyógyszerhiány miatt volt, hogy több napig is várni kellett egy-egy gyógyszerre. Ezt tovább bonyolították az utóbbi napok ünnepei, amikor a legtöbb gyógyszertár zárva tartott, az ügyeletes patikák pedig nem győzték kiszolgálni a vevőket. 

A Markíza Televízió arról ír, hogy Pozsonyban délelőtt mindössze egy gyógyszertár volt nyitva, a tévé stábja 35 percnyi várakozás után jutott sorra.

„A munkaszüneti napokon mindig ez van. Mi vagyunk az egyetlen gyógyszertár, amelyik nyitva tart” – magyarázta az egyik ott dolgozó.

Röviddel tizenkét óra után egy újabb gyógyszertár nyitott ki a fővárosban, rövid időn belül itt is sok vásárló gyűlt össze. Egy hölgy az orvos által felírt antibiotikumát próbálta meg kiváltani, de az első gyógyszertárban már nem kapta meg.

A JOJ TV beszámolója szerint hasonló próblémával küzdöttek a besztercebányaiak is. „Közel egy órát vártam, és alig van nekik valamijük. Talán elkezdem magam gyógynövényekkel gyógyítani úgy, ahogy azt nagymamáink tették” – nyilatkozta az egyik gyógyszertárból távozó nő.

A legtöbben orrcseppeket és láz elleni gyógyszert kerestek.

(tvnoviny.sk, noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?