Víztoronyban alakítottak ki kápolnát Bősön

Közösségi összefogással sikerült átalakítani a százéves építményt (A szerző felvétele)
Bős |

Mindig nyitva áll a bősi kápolna ajtaja, amelyet közösségi összefogással egy több mint százéves víztoronyban alakított ki a Animade Polgári Társulás. A Szűz Mária kápolna helyi mesterek munkáját dicséri.

Reggel héttől kora estig látogatható a bősi park szélén lévő kápolna. Október elején szentelték fel a kápolnát az egykori víztoronyban, amelyet a koronavírus miatti lezárások idején sikerült teljesen átépíteni. Három testvér, Csörgő Árpád, Péter és Emese polgári társulásukkal már számos jótékonysági kezdeményezést segítettek, ha kellett, kabátokat gyűjtöttek a rászorulóknak, vagy diákok korrepetálását, programjait, kirándulásait térítették meg az adó 2 százalékának felajánlásából összegyűjtött alapból. „Társulásunk lokális jellegű, jótékonysági szervezetnek indult, de mindig volt több ötletünk is, ezek egyike volt a kápolna. Mindannyian szívesen megyünk be a templomba lelki felfrissülésért.

Mivel a templomokat nem lehet őrizetlenül nyitva hagyni, ezért megfogadtunk, hogy találunk rá megoldást, hogy itthon is elérhető legyen az ilyen feltöltődés“

- fogalmazott Csörgő Árpád. A társulás bérbe vette a várostól az 1800-as évek végén épült víztornyot, ezután elkezdődött a munka, amelynek eredményeként ma bárki megpihenhet a kápolnában. Egy 1902-es térképen már rajta van a víztorony, ami kívülről ép volt, belül azonban betonrengeteg, hulladék és falfirkák borították. A társulás célja az volt, hogy a lehető legtöbb munkát saját forrásból elvégezhessék, de talán nem is számítottak arra, hogy mekkora összefogást vált ki a tervük a közösségben. Munka pedig akadt bőven, a takarítástól kezdve a vakolat leverésén át a festésig és a berendezésig, de mindegyik mozzanatban megjelent a jótékonyság.

A kezdeményezők rengeteg segítséget kaptak az építésnél, több mester ingyen, vagy az eredeti ár töredékéért végezte el a munkát. A kápolna földszintjén lévő pad pedig a testvérközség, Csíkszentmihály ajándéka. Az emeletre vezető falépcső mellett a keresztút állomásait látjuk. Az emeleten egy óriási kereszt uralja a teret. A helyi Amadé parkban villámcsapás következtében leszakadt egyik platánfa ága, ezt használta fel a készítő a kereszt megalkotáshoz. A mennyezetet díszítő M betű pedig a névadó szentre, Szűz Máriára utal. A lokálpatrióta elmondta, hogy nem volt egyszerű kiválasztani, kinek a tiszteletére szenteljék fel a kápolnát, végül azonban egységes álláspontra jutott a család.

A kápolna már elkészült, idősek és fiatalok egyaránt látogatják. A tervek szerint itt még nem fejeződtek be a munkák, a következő állomásként padokat helyeznének el a kápolna környékén, ahol mindenki feltöltődhet.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?