Vizsgálja a hatóság a bősi fakivágást

Bős |

<p>Lakossági bejelentés alapján indított vizsgálatot a Környezetvédelmi Felügyelet a Duna menti erdőirtás ügyében. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat azt állítja, az előírásokkal összhangban járt el.</p>

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat árvízvédelmi munkákra hivatkozva vágatja ki a fákat az öreg Duna partján és a medrében. Pavel Machava, a vállalat szóvivője közölte, egy 2011-es projekt alapján irtják az invazív fákat a folyó környékéről. „Értesítettük az illetékes körzeti hivatalt az invazív fafajták irtásáról a Duna öreg medrében. Az értesítést 2013. január 10-én küldtük el, a Dunaszerdahelyi Környezetvédelmi Hivatal 2013. február 6-án jóváhagyta a projektet” – nyilatkozta a szóvivő. „Az érintett járási hivatalnak kell tárgyalnia a folyamkezelőkkel a védett övezetben található folyók állandó karbantartásáról, a nehézgépek használatáról és azok védett területre való belépésének feltételeiről, általában egyéves időtartamra” – nyilatkozta Maroš Stano, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője. Kmeť Richárd, a Dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal elöljárója lapunknak korábban elmondta, nem kaptak bejelentést a vízgazdálkodási vállalattól az erdőirtásról. Az ügyet a Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálja. Jozef Prochászka, a Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója úgy tájékoztatott, február elején lakossági bejelentés alapján állami felügyeletet rendelt el a felügyelőség. „Az ellenőrzött intézmény a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat pozsonyi fióküzeme. A felügyelőség kikérte az Állami Környezetvédelmi Szervezet és a Dunai Rétek Tájvédelmi Körzet álláspontját, de ezt egyelőre nem kaptuk meg” – közölte az igazgató. „Mivel folyamatban van az állami felügyelet, jelenleg nem adhatunk bővebb tájékoztatást” – tette hozzá Prochászka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?