Viták Dunaszerdahelyen a februári jobbikos fórum kapcsán

Dunaszerdahely |

<p>Nem fogadta el Dunaszerdahely képviselő-testülete a függetlenek és a Híd képviselőinek határozati javaslatát, amellyel a város tulajdonában levő ingatlanokban megrendezett események egyes szervezési feltételeit szabályoznák.</p>

„A javaslat célja, hogy ne ismétlődhessen meg az a helyzet, hogy olyan személyek veszik bérbe a városi ingatlanokat, akik olyan eszméket és politikai programot képviselnek, amelynek célja az emberi és a kisebbségi jogok kétségbe vonása” – indokolta Benkóczki Vendel a javaslat beterjesztését, utalva a Jobbik február 25-i lakossági fórumára, amelyet a városi művelődési központban rendeztek meg. A. Szabó László alpolgármester, az MKP képviselői frakciójának vezetője állásfoglalásában leszögezte, minden józan gondolkodású embernek kötelessége elítélni a társadalomban és a politikai életben megjelenő szélsőséges megnyilvánulásokat. Kifejtette, a javaslat bevezető részének elvét nem kifogásolják, viszont nem találják végrehajthatónak a határozatot. „Meggyőződésünk szerint alkotmányba ütközik, nincs összhangban az európai uniós és nemzetközi alapelvekkel, gyakorlatilag végrehajthatatlan” – közölte A. Szabó László. Bindics Zsolt képviselő szerint a beterjesztés elsősorban arra irányul, hogy a rasszizmust, a fasizmust, a faji gyűlöletet akkor is el kell ítélni, ha azt magyarok vallják. „Ha a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) szeretne itt rendezvényt szervezni, gondolom, nekik nem adnánk bérbe a kultúrházat” – mondta a képviselő.

Hájos Zoltán polgármester a vita végén rámutatott egy hiányosságra, szerinte nem derül ki a javaslatból, ki az a személy vagy szerv, aki vagy amely határoz arról, kik vehetik bérbe a termeket, és kik nem. Véleménye szerint nehéz lenne felelősségre vonni bárkit is a döntésért, mivel a javaslat nem határozza meg, ki számít szélsőségesnek, így a döntés mindig szubjektív. Jarábik Gabriella képviselő véleménye szerint egy városi intézmény élére kijelölt igazgatónak tudnia kell különbséget tenni az érték és a szemét között.

A húsz jelenlevő képviselők közül a javaslatot tízen támogatták, ketten szavaztak ellene, nyolcan tartózkodtak a szavazástól. A javaslatot elvetették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?