Virten idén nincs ballagó

Bár szomszédos községekről van szó, Izsán, Paton és Virten is más-más képet mutat az óvodák helyzete. A legbizakodóbbak az izsaiak, ott ugyanis nő a születések száma.
Izsa. A kétosztályos óvodában egy magyar és egy szlovák csoport működik, 18, illetve 15 gyermekkel.

Bár szomszédos községekről van szó, Izsán, Paton és Virten is más-más képet mutat az óvodák helyzete. A legbizakodóbbak az izsaiak, ott ugyanis nő a születések száma.

Izsa. A kétosztályos óvodában egy magyar és egy szlovák csoport működik, 18, illetve 15 gyermekkel. A magyarból hatan, a szlovákból négyen ballagnak, utóbbiak közül kettőt magyar iskolába írattak. Mária Vojčíniaková igazgatónő szerint több gyermek is lenne, de a munkanélküli szülők közül néhányan nem bírják fizetni az étkeztetést. Reméli, az étkezési támogatás bevezetésével ők is elhozzák majd csemetéjüket. Idén növekedett a születések száma, ami talán annak is köszönhető, hogy tavaly községi bérházat adtak át a faluban.

Pat. A vegyes korcsoportú, egyosztályos óvodát 16 gyermek látogatja, közülük három a ballagó. „Szeptembertől hasonló létszámra számítunk, ám jövőre 10 gyermekünk ballag – mondta Čerešňová Ildikó óvónő. – Hogy a következő években mi lesz, nem tudni, mert kevés gyerek születik. Eddig is volt év, hogy mindössze tíz ovisunk volt.” A nyár folyamán a község kívül-belül fel kívánja újítani az óvoda épületét.

Virt. Idén nincs ballagó a helyi óvodában, amelyet jelenleg 8 gyermek látogat. „Ezzel a létszámmal elégedettek lehetünk, hiszen a téli hónapokban volt, hogy ketten-hárman jártak oviba – mondta Igar Éva óvónő. – Idén szinte hónapról hónapra változott a létszám, új családok költöztek a faluba. Van magyar, szlovák, sőt egy német anyanyelvű gyerekünk is. Sajnos, a község egyre jobban elöregszik, jelentős utánpótlásra nem számíthatunk. Szerencsénk, hogy egy épületben vagyunk a polgármesteri hivatallal, különben nem tudom, miként fedeznénk a fenntartási költségeket.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?