„Világunk nagyot változott”

Szenc. Tőzsér Árpád költő, író, irodalomtörténész a napokban a költészet ünnepe kapcsán ellátogatott a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Vállalkozói Szakközépiskola diákjai közé. Az irodalmárt elkísérte Gál Tamás előadóművész.

Szenc. Tőzsér Árpád költő, író, irodalomtörténész a napokban a költészet ünnepe kapcsán ellátogatott a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Vállalkozói Szakközépiskola diákjai közé. Az irodalmárt elkísérte Gál Tamás előadóművész.

Tőzsér 45 gyereknek tartott rendhagyó, kötetlen irodalomórát az irodalom és ezen belül a költészet küldetéséről, szerepéről, de ugyanakkor napjainkban tapasztalható hanyatlásáról is. Elmondása szerint ma nem sikk a szépirodalom, s ezen belül természetesen a költészet sem. Rámutatott, hogy egyre jobban elanyagiasodó világunkban teljesen mások az értékek, mint évekkel ezelőtt. Sajnos, a társadalom, a történések kedvezőtlen irányt vettek, ebben a közegben a költészetnek nagyon kevés tér jut. A fiatalok főképpen a számítógéphez „tapadnak”, a középosztály, és a már korosabbak is elsősorban az anyagiak előteremtését tartják a legfontosabbnak. ĺgy nagyon nehéz előrelendíteni az irodalmi életet, hangsúlyozta Tőzsér. A költő-író a diákokkal való beszélgetés során azt is hangsúlyozta, fontos az emberek közti kommunikáció fejlesztése, újraépítése, hiszen a hétköznapok forgatagában szinte elfelejtettünk társalogni, óriási méreteket öltött az emberek közti elidegenedés. Nem egyszerű feladat ennek a problémának a megoldása, de mindenképpen – és mihamarabb – lépni kell, mert az elidegenedés nem szülhet egyebet, mint komoly konfliktusokat a világban. Az értékek degradálódtak, a trágár beszéd sajnos mindennapos jelenség.

Tőzsér Árpád azt is elmondta, sokat dolgozik, gyakran jár Magyarországra, több könyvét éppen budapesti kiadók jelentették meg. A költő verseiből Gál Tamás adott ízelítőt, az óra felvezetéseként a gimnázium diákja, Tyukos Gergely mondta el Tőzsér Árpád egyik versét. A neves irodalmárral való beszélgetést nagyon élvezeték a fiatalok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?