Határ menti kulturális és sporttalálkozó, népi kézműves-bemutató és -vásár, valamint határ menti ökumenikus gyülekezeti találkozó volt a része a Pácinban hétvégén megrendezett VIII. Bodrogközi Napok rendezvénysorozatnak, amelyre szlovák oldalról is rengetegen látogattak el. A műsor nagy része a Mágóchy-kastély udvarán zajlott. Meglepetésként érte a nagyérdeműt, hogy Nagykövesd testvérközség nem szerepelt társrendezőként a rendezvény műsorfüzetében, ám mind Pácin, mind Nagykövesd polgármestere megnyugtatásul közölte, jövőre és a későbbiekben is közösen szervezik a Bodrogközi Napokat. „Új polgármesterként új önkormányzattal kezdtem a munkát, fontosabb és sürgősebb teendőink akadtak, semhogy ezzel az ünnepséggel kellően foglalkozni tudtunk volna” – állítja Nagy Attila, Nagykövesd polgármestere. Barati Attila, Pácin polgármestere szerint a nyolcadik alkalommal megrendezett ünnepség így is megtartotta bodrogközi jellegét, hiszen majdnem húsz felső-bodrogközi (tehát szlovákiai) polgármester is részt vett a megnyitón és a délutáni bodrogközi polgármesterdalnokok műsorában. „A vasárnapi szentmise is arról szólt, hogy Bodrogköz egy és oszthatatlan, noha a trianoni határt húztak közénk!” – tette hozzá. Önkéntelenül is felteszi magának a kérdést az ember: vajon miben is nyilvánul meg a bodrogköziség? Melyek azok a jellegzetességek, amelyek meghatározzák e vidéket? Mert a bodrogközi ember szívélyes és jóindulatú, az köztudott, de miben látják egyedinek magukat vezetőik? „Természetesen minden vidéknek megvannak a hagyományai, s mint minden magyar vidék, ez is ezeregyszáz éves múltat tudja felmutatni, a temetőinkben a mi őseink nyugszanak” – Mondja Barati Attila. „A bodrogköziséget abban látom, hogy bármilyen csapás ért minket, bárhova kellett – a nagy nyomor elől – elköltöznünk, kivándorolnunk, mindig megmaradtunk bodrogközinek, mert a gyökereink idekötnek bennünket. S nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a gyökereket ne hagyjuk elszáradni, hogy továbbra is megmaradjunk bodrogközieknek.”
A két nap alatt rengeteg műsort tekinthettek meg a vendégek, a Pácin–Karcsa focimeccsen kidrukkolhatta magát a közönség. A kastély udvarán járva jóleső látvány volt, hogy az olcsóbb piaci áruk mellett népi mesterségek képviselői is jelen voltak. Nagy Attila elárulta, már megvannak a tervek a jövő évi rendezvényre. „Tárgyaltunk a vidék polgármestereivel. Megmutatjuk, milyen gazdag ez a vidék kultúrájában és hagyományaiban. A folklórcsoportok mellett nem maradnak el a kísérőrendezvények sem.” A következő Bodrogközi Napok a párbeszéd, az egymással való szorosabb együttműködés jegyében zajlik majd.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.