Vigyázat! Telefonos átverés álláskeresőknek

Érsekújvár |

<p>A szociális segélyből élő munkanélküli számára komoly gond az álláskeresés, a telefonálás, az állásinterjúkra utazás nem kevés pénzbe kerül. Az érsekújvári Héger Mária egy újsághirdetésben bukkant rá egy munkaközvetítő cég ajánlatára, mellyel alaposan pórul jár.</p>

Felhívta a céget, de mint utóbb kiderült, 80 eurót kellett fizetnie a hívásért. A hívószám 90-es számmal kezdődik.
A középkorú asszony hónapok óta keresett munkát, böngészte az apróhirdetéseket. „Kedves hölgy vette fel a telefont, elmondatta velem a teljes életrajzomat, érdeklődött a korábbi munkahelyeim felől és a nyelvtudásomról. Abban állapodtunk meg, hogy három nap múlva visszahívom. Többféle munkát is ajánlottak a hirdetésben, ezért reménykedtem” – mondta Héger Mária.

A megadott telefonszámot azonban már nem tudta felhívni, mert a mobiltelefonját közben leblokkolták. „Sem telefonálni, sem SMS-t fogadni nem tudtam, ezért elmentem a mobilszolgáltatóhoz. Kiderült, hogy emelt díjas telefonszámot tárcsáztam, és túlléptem a megengedett híváskeretet” – tette hozzá Héger Mária, aki egyébként a munkaközvetítő hölgytől, megkérdezte, mennyit kell fizetnie az állásközvetítésért. A válasz az volt, hogy a szolgáltatásért semmit nem kell fizetni, csak a telefonálás kerül pénzbe. „Arra természetesen nem figyelmeztetett, hogy emeltdíjas hívásról van szó” – panaszolta Héger Mária.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?